TOP10 kedvcsináló idézet – Lois Duncan: Sötét folyosók + Nyereményjáték - Nem félünk a könyvektől!

2019. január 27., vasárnap

TOP10 kedvcsináló idézet – Lois Duncan: Sötét folyosók + Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a Sötét folyosók című könyv, aminek a filmadaptációját hamarosan láthatjátok a mozikban. A történet főszereplője Kit Gordy, aki megpillantva új bentlakásos iskolájának épületét azt gondolja, hogy: ez a hely gonosz. Blackwood Hall fenyegető kinézete borzongató félelemmel tölti el, ráadásul kiderül, hogy csupán három diáktársával és három tanárral kell osztoznia a hatalmas épületen. Kövessétek bloggereinket a titokzatos Blackwood Hallba, és a turné végén megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!

A Blogturné egyik extra állomásaként elhoztam nektek néhány kedvcsináló idézetet a könyvből, mert talán így még inkább késztetést fogtok érezni arra, hogy kézbe vegyétek majd. Nem is szaporítom tovább a szót! ;)
"Dan sebességet váltott, és továbbgurultak felfelé a behajtón – Kit számára azonban valamiért úgy tűnt, hogy nem haladnak. A ház mozdulatlanul tornyosult föléjük, semmivel sem közelebb, mint amikor átértek a kapun. Érzéki csalódás volt, jól tudta, a behajtó kanyarulatához lehetett köze, meg a szöghöz, amelyből érkeztek, mégis olyan volt, mintha a kocsi nem is mozogna. Maga az épület nőtt egyre nagyobbra, hatalmas, szürke kőkarokkal nyúlt feléjük. Kit képtelen volt levenni a szemét a parázsló ablakokról, amelyek száz apró napként táncoltak előtte. A lány megborzongott: mintha jeges szél érte volna a szívét.
– Anyu – szólalt meg halkan, aztán hangosabban megismételte. – Anyu?
– Mi az, drágám? – fordult hátra az anyja az ülésben, hogy ránézhessen.
– Nem akarok itt maradni – mondta Kit." 
"Az ágy magas volt, szépséges, ám nem különösebben kényelmes. Kit a bársony ágytakarón hevert, és a borvörös mennyezetet bámulta. Valaki – talán Poe? – írt egyszer egy novellát egy pontosan ugyanilyen ágyról, amelyben a mennyezet éjjel lassan leereszkedett, hogy megfojtsa az alatta alvó szerencsétlent. Múlt évben olvasták irodalomórán, és többen hitetlenkedve kacarásztak. Most azonban a novella már egyáltalán nem tűnt viccesnek." 
"Mély lélegzetet vett, mintha arra készülne, hogy jeges vízbe merüljön, aztán még egy pillanatig állt a kivetülő fénysáv szélén. Végül erőt vett magán, és kilépett a sötétbe.
Egy pillanatig valóban úgy érezte, mintha vízbe esett volna. A sötét összecsapott a feje felett, telement vele a szeme, az orra, a füle, összenyomta, fojtogatta." 
"A világon rengetegféle tehetség létezik, és a zene csak egy közülük." 
"– Lynda rajzolta? – Kit izgatottan nyúlt a papírért, és leterítette maga elé az ágyra. Ruth is odalépett, és együtt tanulmányozták a képet. Kerek, formátlan arc. Háromszög orr. A Halloweenre kifaragott tökére emlékeztető száj. Egy csomó fekete haj.
– A hajamat eltalálta – jegyezte meg Ruth. – Fekete. Komolyan, nem látok semmi hasonlóságot. Tudom, hogy nem vagyok szépségkirálynő, de még nekem is egy irányba néz a két szemem. Azonkívül a füleimet is lefelejtette.
– Nem értem – ingatta a fejét Kit. – Tudjuk, hogy Lynda tud rajzolni. A rólam készített portréja csodálatos volt.
– Azt valami rendkívüli esemény hozta létre – közölte Ruth. – Lynda nem tud rajzolni. Lyndának semmihez sincs tehetsége. Csinos és kedves, de amikor az agyakat osztogatták, éppen ebédelt." 
"A szélben, amely az éjszakát uralja,
Az égen rabul esett csillagok között
Békét keresek, túl a halálon,
mindenbe veszve, mint fény a fényben,
elveszve egy sóhaj árnyán
Ahol holdfénypászmák siklanak a lápon,
s köztük árnyékok, csak a békét várom
és keresem, de a béke nem talál rám."
 
"Kezdetben a zene mindig lágy volt és szép, az álom pedig boldog, de most már nem így áll a helyzet. A zene átrohan rajtam, akkora erővel, hogy fizikai fájdalmat okoz, és amikor felébredek, fáradt vagyok. A karjaim és a kezeim sajognak, mintha valóban órákon át játszottam volna.
"– Az emberek ma átlagosan hetven évig élnek, ami elégséges, hogy nagy tetteket vigyenek véghez. Ám ez a jelen század fejlődésének eredménye. Azelőtt az emberek jóval korábban haltak meg, mint manapság, és a korai halál sok ragyogóan tehetséges zsenit is elragadott, akik még sok mindent adhattak volna a világnak. Én őfeléjük tekintek. Nekik ajánlom fel a visszatérés lehetőségét." 
"Most úgy érzem, mintha egész életemben egy dobozban kuporogtam volna, aminek valaki hirtelen leemelte a tetejét, én pedig megláttam a csillagokat." 
"Az álom az ajtaja mögött várakozott, mint a mindent beterítő köd."

Nyereményjáték
A történet főszereplőjét akarata ellenére beköltöztetik egy bentlakásos iskolába, ahol furcsa dolgok történnek a diákokkal. A turné minden állomásán egy-egy olyan hős/hősnő nevét kell kitalálnotok a rájuk tett utalásainkból, akik szintén valamilyen borzongató helyzetbe kerültek, vagy akikkel paranormális dolgok történtek. Annyit segítünk, hogy magyar nyelven megjelent, rémisztő hangvételű ifjúsági regényekre gondoltunk; a ti feladatotok csak annyi, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a főszereplők nevét! 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány: Főszereplőnk a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket. A mamája boszorkánykodással foglalkozik, a macskája pedig megérzi a szellemek jelenlétét!
a Rafflecopter giveaway Állomások:
01. 22. - Könyv és más
01. 23. - Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
01. 27. - Nem félünk a könyvektől (TOP10)
01. 28. - Spirit Bliss Sárga könyves út (Interjú)
01. 29. - Sorok között
01. 30. - Never Let Me Go

Képek forrása: X X X X

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése