Zakály Viktória - Szívritmuszavar

Nyelv: magyar
ISBN: 9789632454672
Eredeti megjelenés: 2012.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 208
Kiadta: Könyvmolyképző
Leírás: 

Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. 

Egy hely, melyet soha nem feledsz. 

Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. 

Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. 

De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? 

A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. 

Csönge – a szerelem szava.

"Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyű feladni, és a könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem."

Vélemény:

A rengeteg pozitív értékelés és magas százalékos tetszési index után bíztam abban, hogy jó lesz a könyv és majdnem végig reménykedtem is benne, hogy változni fognak az érzéseim, de sajnos a végén is ugyanolyan volt, mint az elején: sok és kiforratlan. Aláírom, hogy szépen fogalmaz az írónő, de túlzásba is viszi egyben. Baromi fárasztó úgy olvasni valamit, hogy sehol egy párbeszédes rész. Egyszerűen túl sok volt. Ráadásul végig az járt a fejemben, hogy mi ez már? Ilyet én is tudok írni! Annó pár évvel ezelőtt hasonló firkálmányaim voltak nekem is, az éppen aktuális szerelmemmel kapcsolatban. Szerintem még őrzök is otthon belőlük néhányat. A néhol erőltetett költőiség, a téma iszonyú egyszerűsége. Nekem túl fantáziátlan volt, egy teljesen átlagos és hétköznapi szerelem története, ami megesett velem és veled és minden lánnyal (és fiúval) már a Földön. Ahogy egyre több fiatal kortárs írót sikerül elolvasnom, úgy rá kell jöjjek, hogy nagyon kevesen is vannak azok, akik képesek igazán jól írni. Eddig senkinek nem sikerült Kemese Fanni fölé emelkednie, pedig nagyon vágytam arra, hogy végre megint valami hasonló jó művet olvassak…

A történet, mint mondtam szerintem baromi átlagos. Amivel nem lenne alapvetően gond, de mivel a fogalmazásmód is olyan, amilyen, így semmi újat és izgalmasat nem nyújt. Már az első oldalak is tucatszerűek, de a továbbiakban is hasonló szinten marad. Nem mondom, azért voltak olyan pillanatok, amik tetszettek, de sokkal több, ami nem. SPOILER: Például az, hogy a srác felakasztja magát. Jó, ez most morbidan hangzik, de igazából nem hal meg. Egyrészről iszonyatosan hatásvadász volt az egész. Teljesen kiakadtam és azt hittem, innentől valami fog változni. Aztán kiderült, hogy mégsem halt meg!! Kész szappanopera. Láttam volna benne fantáziát, ha kiderül, hogy meghalt a srác, de így… SPOILER VÉGE Feldühített, ahogyan ezt felépítette, aztán reménykedve vártam, hogy talán most valami változik majd az írásmódban, de nem… De már korábban is voltak vele problémáim. Őszintén szólva nem jött le nekem, hogy a srác túlzottan odáig lett volna a lányért. Szép is az újdonság varázsa, de sokszor baromi nehéz kiigazodni a fiúkon. Gyakran már csak olyan volt, mint aki kínosan érzi magát a lány társaságában, aki folyamatosan ostromolja őt a rajongásával. Lehet ennek az elbeszélésmód volt az oka, hiszen végig a lány szemszögéből figyeltük az eseményeket és a párbeszéd nélküliség sem segített azon, hogy megtudjuk, a fiú mit is érez. Beleláthatok én bármit a másik viselkedésébe, de nagyon sokszor áltatja csak magát az ember. Itt is hasonló érzéseim voltak.

Amúgy nem tudjuk meg a szereplők nevét. Mindenkiét tudjuk, de a fiúét és a lányét nem. Ez a vége felé már kezdett zavarni kicsit. A karakterek felszínesek voltak, semmit nem tudtunk meg lényegében róluk, csak a szenvedés (ötven) árnyalatát mutatták. Ebből állt az egész könyv majdhogynem. A szenvedésből. Nem mondom, hogy nem tudok vele azonosulni, teljes mértékig átérzem, mert voltam már hasonló helyzetekben. Az egyetlen, ami nekem sok volt, az a lány viselkedése, ahogy a (volt) barátjával bánt: mert oké, legyen szerelmes másba, ha már nem az igazi a kapcsolata, de utána ugyanúgy visszamenni, ugyanúgy játszani vele, heteken át, úgy hogy szinte semmi lelkiismeret furdalást nem érez… Ez nekem kicsit sok volt. Ennyire érzéketlen nem lehet valaki. A fiút már említettem: nem éreztem nála, hogy különösebben szerelmes lenne az elején. Ez az elbeszélésmód abszolút nem volt jó arra, hogy átadja ennek az ellenkezőjét. Vagy lehet alkalmas lett volna, csak nem sikerült végül kiaknázni a lehetőségeket. Persze később mindenre fény derül, de csak úgy, hogy a fiú szájába kellett adni a szavakat…

A vége is hagy maga után kívánni valót. Örültem az újra összetalálkozásnak, még az autóban ülős jelenetnek is, de ott kellett volna abbahagyni. Inkább hagyni kellett volna a bizonytalanságot, mint egy ilyen véget firkantani hozzá.

Őszintén nem vagyok benne biztos, hogy érdekel engem a második rész. Utána olvastam a történetnek, a stílus hasonló lesz, a sztori pedig egyre melodramatikusabb. Még hagyom emésztődni ezt, aztán meglátjuk.

Update: Nemrég olvastam, hogy életrajzi ihletésű az egész történet. Mindent értek.

A borító:
Végig ilyennek képzeltem el a főszereplőt, habár inkább egy menő csajszinak látszik a képen, nem épp egy költő és újságíró keverékének. Ettől függetlenül az ábrázolás nagyon tetszik a háttérben a srác "árnyékával".

Kedvenc idézetek:

"A nyár még egyszer, búcsúzóul arcon csókolta a járókelőket, hogy aztán a következő napoktól átadja ezt a szerepet a reggeli dérnek." 

"Nem a nőnek kell jobban szeretnie a férfit, se a férfinak a nőt. Mindenki magát szereti a legjobban, és a másikban is azt szereti, hogy az őt szereti és visszafelé, tehát a kör bezárul." 

"A szerelem igazából kőkemény vereség. Le kell győzzenek ahhoz, hogy tiszteld és igazán értékelni tudd a másikat."