Brittainy C. Cherry: Lebegés

Eredeti cím: The Air He Breathes
Nyelv: magyar
ISBN: 9789633108284
Eredeti megjelenés: 2015.
Kötésmód: puhatáblás
Oldalszám: 390
Kiadta: Libri Kiadó | Insomnia Könyvek

Fülszöveg:

Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém.

Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

"Ami téged illet, megpróbálkozhatnál a meditálással, attól kitisztulna a fejed.

- Egész pontosan mit értesz meditáláson 

- Tequilát. A legfelső polcon találod. Felmelegíti a belsődet, feledteti a rossz döntéseket."

Vélemény:

Sokszor elmondtam már, hogy bizalmatlan vagyok mindenféle újdonsággal szemben, hiszen gyakran a minőség rovására megy, hogy valami olyat akarnak alkotni az írók, amit visznek mint a cukrot. Hasonló félszel kaptam kölcsön ezt a mostanában felkapott könyvet, de inkább csalódjak pozitívan valamiben, mint negatívan. És hogy ez itt megtörtént e?

Teljes mértékig! Jó, azt be kell vallanom, hogy ehhez túl kellett jutnom a történet háromnegyedén. A párom a tanúja, hogy kezdetben és a végén milyen hullámzó érzelmi reakciókat váltott ki belőlem. Először kínosan éreztem magam, aztán alig bírtam abbahagyni a nevetést, hitetlenkedtem, hogy hogy lehet ekkora butaságot írni, aztán mosolyogtam, ledöbbentem, kiakadtam, megkönnyeztem és végül megint megmosolyogtam a végét.

Nos, gondolom nem spoilerezek vele ha nyilvánvalóvá teszem, hogy ez a történet a két főszereplő közti szerelem kialakulásáról szól, mi másról. ;) Viszont mivel egy new adult sztoriról van szó, így mindenki készüljön fel arra, hogy sokszor nyers és intimebb megszólalásokat és megnyilvánulásokat fog olvasni. És azt kell mondanom, hogy ezzel nem is volt különösebb gond, nagyon szépen megoldott jelenetek voltak, talán az egyik mellékszereplő, Faye megnyilvánulásainál húzogattam néha a szemöldököm, de ő is elérte a vicceskedésével a feszültségoldó szerepet.

Viszont ha már a szereplőkről van szó... Lizzie... Néha baromi kiborító volt! :D Na jó, lehet így túlzok egy kicsit, de a könyv elején még voltak olyan megmozdulásai, amit egy felnőtt nő esetében alapvetően elképzelni sem tudok! Vagyis hogy konkrétan pincsikutyaként lohol valaki után és magyaráz neki, miközben a másik illető tudomást sem vesz róla és nyilvánvalóvá teszi, hogy az idegeire megy... Persze értem én, hogy valahogy el kell indítani a sztorit, de...

Tristant viszont kedveltem. Őt nagyon sikerült emberközelivé varázsolni.

Amúgy a történet elején nagyon zavart a ködösítés. Nem tudtam mire vélni a történteket és ez nagyon frusztrált, aztán a végén olyan csavarok sorjáztak, hogy alig bírtam kapkodni a fejem. Nyilvánvaló volt a végkifejlet persze, de amíg odáig eljutottunk, addig olyan eseményekre derült fény, amikre álmomban sem gondoltam volna. És számomra ez volt az, ami nagyon felértékelte a könyvet.

Összességében tehát azt kell mondjam, hogy igazán tetszett. Szépen mutatja be a felnőttként való újrakezdés reményteljes lehetőségét. Hogy a veszteségérzés bár soha nem múlik el, de együtt lehet élni vele, lehetőség van egy teljes és boldog életre. Nagyon várom már, hogy az írónő következő kötetét is elolvashassam!

A borító:

Gondolom mondanom sem kell, hogy első pillantásra levett a lábamról. Nagyon kedvelem a hasonló stílussal rendelkező férfiakat és ráadásként még Tristan karakterét is simán el tudom ilyennek képzelni. Ami nekem fura volt az a hátoldalon szereplő nő alakja volt. Na őt nem igazán tudtam hova tenni, egyik karakterre sem hasonlított igazán. A fejemben legalábbis biztos nem. ;)

Kedvenc idézetek:

"– Megéri a szívfájdalom azt a pár percnyi boldogságot, amiben részesülünk. És az összetört szív darabkái összeilleszthetők. Marad ugyan néhány heg meg vágás, és égő fájdalomként vissza-visszatérnek a múlt emlékei, de mi ez a fájdalom valójában? Emlékeztető arra, hogy
még élünk. Olyan, mint az újjászületés." 

"– A legnehezebb a szeretett személy elvesztésében az, hogy az ember egy időre önmagát is elveszíti." 

"Amikor szeretsz valakit, nem akarsz mindenáron fájdalmat okozni neki. Amikor igazán szeretsz valakit, akkor előbbre helyezed a boldogságát a magadénál." 

"Az ő lelke sebzett volt, az enyém kiégett. De amikor együtt voltunk, nem fájtak annyira a sebek. Amikor együtt voltunk, elviselhetőbbé váltak a múlt gyötrelmei. Amikor együtt voltunk, egy percig sem éreztem magam magányosnak."