Új tematikus sorozat a GABO kiadótól - Nem félünk a könyvektől!

2020. június 24., szerda

Új tematikus sorozat a GABO kiadótól

A GABO kiadó új sorozatot indít, GABO Pszichológia néven, melyben neves szerzők, fontos köteteit adja ki újra a szakmai közönség és az érdeklődő olvasók számára. A kiadó többi könyvétől elkülöníthető, fiatalos, önálló arculattal jennek meg a pszichológiához kacsolódó kötetek.

A sorozat első kötete Alfred Adler Emberismeret - Gyakorlati individuálpszichológia című munkája.

Alfred Adler (1870–1937) osztrák orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta.Kezdetben a pszichoanalízis freudi vonalát vallotta, de rövid időn belül attól lényegesen különböző saját irányvonalat teremtett, így lett az individuálpszichológia iskolájának megalapítója. Bécsben kezdte meg orvosi tevékenységét, majd 1935-ben az Amerikai Egyesült Államokba települt át.

Az individuálpszichológia kézikönyveként régóta elismert, Emberismeret című mű közérthető bevezetést kínál Adler elképzelésének alapjaiba, mely során eltávolodott kollégája, Freud gondolataitól. Ez magába foglalja a kisebbrendűségi és felsőbbrendűségi komplexust; az emlékeket és álmokat; a szerelmi házasságot és gyermekeket; illetve a szexualitást és szexuális problémákat. Adler szerint az üzleti vagy tudományos téren elkövetett hibák költségesek és keservesek, viszont az életvezetésben vétettek sokszor magát az életet veszélyeztetik.

Az eredetileg 1927-ben megjelent könyv célja, hogy az individuálpszichológia alapjait megismertesse a nagyközönséggel. Eközben bemutatja az elvek mindennapi kapcsolatainkban és személyes életünk szervezésében történő gyakorlati megvalósítását is. A bécsi People’s Institute hallgatóinak tartott, egy évnyi előadás anyagából összegyűlt kötet rávilágít, hogy az egyének téves viselkedése miként hat a közösségi összhangra; megtanítja az embereket a ballépéseik felismerésére; végül pedig megmutatja nekik, hogyan valósíthatják meg a közösségi élethez történő harmonikus alkalmazkodást.

Adler holisztikus, az egyént középpontba helyező megközelítése a mai napig egyaránt meghatározó a hallgatók, a nagyközönség és a szakmabeliek számára is.

Az első kötetet nyomban követi is a következő fontos kiadvány Erich Frommb A szeretet művészete, amely először 1956-ban jelent meg.

Erich Fromm (1900–1980) filozófus, pszichológus, szociálpszichológus, a 20. század jelentős humanistája. Az 1920-as években a frankfurti iskola tagjaként Sigmund Freud bírálói közé tartozott. Első szociálpszichológiai tanulmányai az 1930-as években Németországban jelentek meg, ahonnan Hitler elől az USA-ba emigrált. Előadásokat tartott a New York-i Columbia Egyetemen, majd tüdőbetegsége miatt Mexikóba költözött, megalapította a Mexikói Pszichoanalitikai Társaságot. Nixon győzelme után újból visszaköltözött Európába, életének utolsó éveit a svájci Tessinben töltötte.

„A szeretet nem csupán művészet, hanem a szó igazi értelmében mesterség is, amelyet életgyakorlatokban sajátíthatunk el” – vallja a pszichológus, szociálpszichológus szerző, és arra készteti olvasóit, hogy gondolják végig emberi kapcsolataikat, önmagukhoz, társaikhoz és a világhoz való viszonyukat, és vizsgálják meg, tudnak-e, s ha igen, hogyan tudnak igazán szeretni, elsajátították-e a szeretet művészetét. Mert a szeretet megtanulása folyamat, aktív tevékenység, amely magában foglalja a gyerek és szülő közötti, a felebaráti szeretetet, de az erotikus vagy a plátói szerelmet is.

A szeretet művészete Erich Fromm legsikeresebb könyve, amely angolul The Art of Loving címmel 1956-ban, magyarul először 1984-ben jelent meg, s azóta számtalan kiadást ért meg a világ minden táján. A filozófus, szociálpszichológus szerző ezzel a művével is azt hirdeti, hogy a szeretet, a boldogság, a lelki egészség és a kreativitás mindennek ellenére megvalósítható az elidegenülésen, az agresszivitáson, a tömegkultúrán és a tömegmanipuláción alapuló fogyasztói társadalomban. Fromm szerint emberi mivoltunkat a szeretet nélkül fenntartani nem volnánk képesek, a szeretet létünk egyik alapfeltétele.

Nem kell sokáig várni a sorozat következő része, amely Aaron T. Beck A gyűlölet fogságában - A harag, az ellenségesség és az erőszak alapjai gondolkodásunkban című kötet lesz. Aaron Temkin Beck (1921-) amerikai neurológus, pszichoterapeuta és a kognitív viselkedésterápia kidolgozója.

Megrendelnéd?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése