Csin Jung: A Sasíjász legendája 2. – A felbontott kötelék + Nyereményjáték - Nem félünk a könyvektől!

2020. február 2., vasárnap

Csin Jung: A Sasíjász legendája 2. – A felbontott kötelék + Nyereményjáték

Csin Jung A Sasíjász legendája-sorozatát a “kínai Gyűrűk Urának” nevezik. Az első rész után megérkezett Magyarországra a folytatás is, melynek címe A felbontott kötelék. Négy bloggerünkkel követhetitek végig Kuo Csing és barátai kalandjait, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
"Amikor a jó uralkodik az országban, akkor azok az igazán erősek, akik képesek az ínséges idők erkölcseihez tartani magukat. Amikor pedig a pusztulás terjed, azok az erősek, akik halálukig képesek hűek maradni az elveikhez – idézte Konfuciuszt a lány."
1. rész: Hős születik értékelése >>

Vélemény:
A Sasíjász legendája első részének az értékelését azzal a kérdéssel zártam, hogy ugye nem kell sokat várni a folytatásra? Szerencsére nem kellett, ugyanis nagyjából fél évvel az első rész megjelenése után a kezembe is vehettem a második kötetet. A cselekmény egyik legizgalmasabb pontján véget érő Hős születik igazi különlegessége volt a tavalyi évemnek, így egyértelmű volt, hogy kíváncsi leszek a történet további alakulására...

A felbontott kötelék pontosan ott kezdődik, ahol az előző rész abbamaradt. Szereplőink a Szung birodalom központjából szétszélednek a világban, hogy hosszas barangolásaik végén újra keresztezzék egymást útjaik. Az előző részből már jól ismert Kuo Csing mellé állandó társul szegődik szerelme, Lótusz Huang, aki nem csak társa lesz a bajokban, de segítője is. Kalandjaik során együtt ismerkednek meg koruk legnagyobb harcművészeivel, akiket szép szóval vagy épp finom ételekkel igyekeznek meggyőzni arról, hogy érdemesek arra a tudásra, amit a nagy öregek már magukénak tudhatnak... Mindeközben Jang Kang is megvívja a maga csatáit, nem csak a szerelemmel, de a saját identitásával kapcsolatban is. Választania kell a fényűző, ám hazug jelenje és a szegényes, de igaz, hazafiasságot jelentő múltja közt... Vajon képes jól dönteni? Győzhet az erkölcs a vagyon és kényelem felett?

Őszintén szólva hiába vártam annyira a Kuo Csing kalandjait, végül csak nehezen sikerült újra belerázódnom a folytatásba. Részben oka lehet ennek a huzamosabb ideje tartó olvasási válságom is, de nagyrészt inkább úgy éreztem, hogy újra meg kell ismerkednem a szereplőkkel, hogy ismét a fejembe kell vésnem a különböző harcművészeti iskolák harcosait, a nevük különböző változatait és a teljes kapcsolati rendszerüket. Megfeszített figyelemmel és előrelapozással voltam csak hát képes túllendülni az első oldalakon, de egy idő után már ismét sodort magával újra a cselekmény.

Bár a történet még mindig lekötött, az első rész újdonságból eredő varázsát nem tudta megugrani. Ennek talán az is lehet az oka, hogy a történet egyes részei nagyon hosszúra nyúltak. A költői képek, illetve a hangsúlyos morális és erkölcsi tanítások helyét átvették a részletekbe menő hosszas leírások a harcosok közötti párbajokról, illetve a különböző mozdulatok végrehajtásai gyakran lépésről lépésre. Megvolt a maga varázsa ennek a fajta megközelítésnek is, de sokkal nagyobb koncentrációt igényelt, hiszen mind a stílusok, mind a mozdulatokat gyakran másodlagos jelentőséggel is bírtak a szereplőink jellemére nézve.
Ami inkább zavart, azok a koridegen kifejezések. Néha olyan szavak, mondatok hagyták el egy-egy karakter száját, amit jelenünkben bárkiből kinéznék, de az adott helyzetben, az adott korban egyszerűen fura volt. Nem emlékszem, hogy lett volna-e ilyen az első részben, mindenesetre ezúttal többször is magasba szaladt a szemöldököm.

Az előző rész negatívumai itt mérséklődtek. A második kötetnél már üdvözöltem a kötet elején található útmutatót a szereplőkről, hiszen ezúttal nagy segítségemre volt az emlékezésben, tökéletes ismétlés volt és kevésbé volt zavaró a visszalapozás szempontjából is.
A másik fontos dolog, hogy az első részben található hibahegyek jelentősen leredukálódtak és bár voltak itt is elütések, de szerencsére sokkal kevesebb technikai malőr zavarta meg az olvasást.

Összességében, ha az első részt nem is múlta felül, még mindig nagyon szerettem olvasni, így nem is kérdéses, hogy várni fogom a befejezést. Remélem azt is ilyen szuper gyorsasággal hozza majd el nekünk a Helikon Kiadó! <3 :)


Kedvenc idézetek:
"– Ennek a kungfunak a lényege megváltoztatja azt is, ahogyan az életünket éljük. Minden cselekedetünkben, viselkedésünkben teret kellene adnunk a visszafordulásnak és a visszavonulásnak. (...) Ez lenne a bölcsesség alapja? Tudni, mikor kell előrejutni és visszakozni, ragaszkodni valamihez és felhagyni valamivel, egyszerre lenni becsületesnek és tévedhetetlennek – nem ez inkább a bölcsesség alapja?"
"Aki igyekszik, nagy tetteket hajthat végre." 

Eredeti cím: 神鵰俠侶
Nyelv: magyar
Fordította: Károlyi-Szalai Eszter
ISBN: 9789634791331
Eredeti megjelenés: 1959.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 600
Kiadta: Helikon Kiadó / Szenzár Könyvek

Fülszöveg:
A Sasíjász legendája második kötetében folytatódnak a két ifjú, Kuo Csing és Jang Kang kalandjai.

Kuo Csing, akit akarata ellenére jegyeztek el Dzsingisz kán lányával, útra kel, hogy bosszút álljon apja, Tomboló Menny Kuo haláláért. Utazására elkíséri szerelme, Lótusz Huang is, akinek társaságában több furcsa harcos mesterrel is megismerkedik. Nagyon sokat tanul, és sorsa egyre szorosabban összefonódik a harcos irodalom legfontosabb kötetével, a Kilenc jin könyvével.

Eközben Jang Kang lelkében óriási csata dúl. Most, hogy már tudja, kik az igazi szülei, vajon mit választ? Vér szerinti apjához méltó, hazafias, de szegény életet, vagy a vagyont és csillogást, amelyet gyermekkora óta magáénak tekintett?
Nyereményjáték
A történetben nagy szerepet játszik a harcművészet. A játék során minden állomáson találhatok egy képet, amely egy harcművészettel foglalkozó filmből van. A feladatotok annyi, hogy a rafflecopter megfelelő rubrikájába beírjátok a film címét.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kép:


a Rafflecopter giveaway Állomások:
01.30 - Spirit Bliss Sárga könyves út
02.02 - Nem félünk a könyvektől
02.04 - Ambivalentina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése