Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Eredeti cím: Kokkjó no minami, taijó no nisi (国境の南、太陽の西)
Nyelv: magyar
ISBN: 9789639765023
Eredeti megjelenés: 1992.
Kötésmód: ragasztott kötött
Oldalszám: 204
Kiadta: Geopen Könyvkiadó

Fülszöveg: A háború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Miután a fiú szülei elköltöztek, a két kiskamasz elszakadt egymástól. Huszonöt év telt el. Hosszabb sodródás után Hadzsime megtalálta a boldogságot felesége és két lánya mellett, és két jól menő dzsesszbárt igazgat. Aztán egyszer csak felbukkan Simamoto. Gyönyörű, ellenállhatatlan, titokzatos. Ártatlan gyermekkori szerelmük olthatatlan, pusztító vágyként éled újjá. Hadzsime visszazuhan a múltba, és kockára teszi egész jelenét.

"Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan."

Vélemény:
Már jó ideje terveztem, hogy az 1Q84 után tovább folytassam az ismerkedést Harukival. Gondoltam folytatásnak egy vékonyabb kötetet választok, mostanában csak elborzasztanak a hosszabb irományok. Mint később kiderült, beleválasztottam egy olyan művébe, amit az olvasók amúgy igencsak lehúznak. De lássuk bővebben...

A kezdés maga tetszett. Nagyon kedvelem Haruki stílusát, az írásmódja a maga egyszerűségével és varázsosságával ennél a kötetnél is azonnal megragadott. Végig körbelengte a könyvet valami misztérium, a titokzatosság felhője, de a vége csak egy kisebbfajta ürességet hagyott... Csak vártam és vártam, a kezdet után boldog egymásra találást vagy a titkok napfényre kerülését, de mondhatni egyik sem jött el. Az a helyzet, hogy manapság túlságosan ki vagyunk élezve a 'heppiendekre' és úton-útfélen várja az ember, aztán ha nem kapja meg, akkor nem tud mihez kezdeni. Itt is hasonló a helyzet.

Bár végig hasonlatos a való élethez a történet, mégsem tudtam magamhoz közel érezni. Én még hiszek abban, hogy létezik boldog párkapcsolat és hűséges barát/férj/apa... Tőlem idegen volt Hadzsime gondolkodása és inkább csak elszörnyülködve olvastam néhány sort és próbáltam nem a lelkemre venni, nem hinni, hogy márpedig ilyen a valóság.

A gyerekként még szimpatikus szereplőknek végig szorítottam, drukkoltam, hogy révbe érjenek akár egymással vagy egymás nélkül. Aztán Hadzsime falat húzott maga és Simamoto közé, mégis az ábrándjainak élt és egész életén át ott dédelgette agya egy zugában Simamoto emlékét, hogy aztán a találkozásuk felborítson mindent. Egyszerre szerettem és utáltam. Simamoto viselkedése idegen és taszító lett, Hadzsimét pedig gyakran megvetettem...

Apropó, ami pozitívum és mosolyt csalt az arcomra, az a zene a könyvben. Már az 1Q84-nél is meghatározó volt, itt pedig szinte központi szerepet kapott. Ez nagyon tetszett, simogatta a művészetkedvelő énem kis lelkét.

Magam sem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív véleménnyel vagyok e erről a könyvről. Akartam szeretni, szerettem is, aztán nem és végül csak az üresség maradt. Csak magyarázatot szeretnék, hogy mi volt ez az egész, persze ez nyilvánvalóan lehetetlent kérek.