Stephenie Meyer - A Vegyész

Eredeti cím: The Chemist

Nyelv: magyar
ISBN: 9789634192114
Eredeti megjelenés: 2016.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 472
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:

Letehetetlenül ​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

"– Szeretném tudni, hogy mi lehet fontosabb több százezer amerikai állampolgár életénél.
– Ez rettenetesen önzőnek fog tűnni, de a ki- és belégzés szinte minden egyebet ver nálam."

Vélemény:

Nagyon vártam ezt a könyvet, hiszen egyrészről Stephenie Meyer érdeme, másrészről pedig az egyik olyan kiadó adta ki itthon, akiben nem szoktam csalódni. Jelen helyzetben viszont kissé ambivalensek lettek az érzéseim, mert tetszett is a könyv, meg nem is. 

Először is, Stephenie Meyertől sokkal többet vártam: imádtam az Alkonyatot és lehet kritizálni, de minden hibája ellenére egy nagyon olvasmányos, jól felépített és elég egyedi(?) ötlettel rendelkező fantáziavilágot sikerült megalkotnia. Ezek után valami hasonlót vártam volna, amit többé-kevésbé meg is kaptam, de az első könyvének a sikerét nálam nem sikerült felülmúlnia. 

Az első kábé ötven oldal nekem elképesztően unalmas volt és nem tudtam elképzelni, hogy ebből még valami jó is kisülhet a végén. Sok-sok leíró részt kaptunk, ami egy idő után unalmassá is válhat és ami itt néha meg is történt. A legnagyobb bajom azzal volt, hogy (egyik) főszereplőnk Alex, aki ugye már a címből is ismert vegyész, nekem abszolút nem úgy tűnt, mint akinek tényleg ez a szakmája. Pontosabban semmi hitelesség nem volt abban, ahogy a kis játékszereiről szó esik az elején. Ha már ennyire bele akart menni az írónő a témába, akkor ezzel sokkal többet is foglalkozhatott volna. Ebből egy A marsi szintű leírást is meg lehetett volna alkotni, ahol teljes mértékig elhittem mindent, amit Andy Weir a papírra vetett, noha nem konyítok semmit a fizikához… Nem várom el, hogy igaz legyen, mert elvégre ez csak egy könyv, de ha hazugság is az egész, akkor adja azt át hitelesen, hogy elhiggyem és ne csak annyiból álljon az egész, hogy ilyen vegyszer, olyan vegyszer meg lipidek… Ebből nem fogom elhinni, hogy ő az a profi kémikus, akiből nincs több a Földön. 

A sztori kicsit döcögős volt nekem. Voltak nagyon erős jelenetek, amiket szerettem, például a kutyákkal való akciózás. Viszont a srácok és Alex közös jeleneteinél, amikor fényt derítettek a közös kapcsolódási pontokra a történetükben, ott néha azt éreztem, hogy nincs kellően megmagyarázva ez az egész, csak szimplán túl akart rajta lenni Meyer. Ja, hogy mindkettőjüknek rosszat akart ugyanaz a személy? Oké, egyesítsük erőinket és puff-puff, mindenki halott és mindenki boldog. Mondjuk, őszintén szólva hiába az elképzelésük, szerintem biztos lett volna olyan ember, aki ezek után is nyomukba szegődik. Akármilyen jól tervelték ki ezt a kis „bosszúhadjáratot”, akkor is rengeteg ember meghalt, amit nem lehet csak úgy elsikálni… 

A karakterek... Alex abszolút minden egyéniségtől mentes volt, teljesen átlagos. Daniel pedig mint egy szőke herceg, az összes pozitív tulajdonságot magában hordozza, amiről egy lány álmodozhat… Vagyis hát.. Mindenféle hibáktól mentes, Mr. Tökéletes. Kissé irreális. Bár nehéz ezt kimondanom, de Kevin karaktere volt a legjobb. Idegesítő, kicsit ellenszenves, de mégis vicces volt a maga módján. Sőt, Alex és Kevin interakciói voltak azok a jelenetek, amik színt vittek a történetbe. 

Díjaztam, hogy nem volt szerelmi háromszög és hogy maga a szerelmi szál sem volt eltúlozva. Aminek örültem még az epilógus volt. Jó volt látni, hogy minden jóra fordult, s főleg, hogy Daniel egy olyan szerepben szakmába tért vissza, ami igazin Danieles volt. 

Összességében örülök annak, hogy Stephenie Meyer igyekszik kitörni a Twilight-t övező skatulyából, de úgy érzem, hogy ebből ő sokkal többet is ki tudott volna hozni. A tehetsége szerintem megvan hozzá, nem értem, mi lehetett a probléma. Ettől függetlenül még igyekszem majd esélyt adni, más műveinek is.

A borító:
Szerettem, hogy egyszerű, a szürke szín dominál és nem sejtet majdhogynem semmit a könyvről, csak egy fecskendő és más semmi. Ráadásul az eredeti borító is ugyanez. :)

Kedvenc idézetek:

"Az ember néha már csak azért kapaszkodik a hibáiba, mert sok időbe telt elkövetni őket." 

"– Furcsa érzés Leander… de ebben a pillanatban szinte kedvellek.

– El fog múlni.

– Igazad van, már alig érzem." 

"Az izmaimra nem támaszkodhatok, úgyhogy az agyamra szoktam. Úgy tűnik, a te problémád pont az ellenkezője." 

"– Mindig is úgy gondoltam, hogy a nők több fájdalmat képesek elviselni, mint az úgynevezett erősebbik nem. A férfiak igazából csak nagyra nőtt kisgyerekek."