"– Sajnos előfordul, hogy a tetteink egész más fordulatot vesznek, mint szerettük volna, de ez még nem ok arra, hogy kétségbeessünk."Vélemény:
Töredelmesen be kell vallanom, hogy a jelenlegi könyvnél a lenyűgözően élő és csodás borító volt az, ami azonnal megfogott magának (tudom... tudom... nem ítélünk a külső alapján), de aztán jött a fülszöveg (sárkányok? ide vele!), no meg a kiadó iránti töretlen bizalom, amelyek együtt tettek róla, hogy gondolkodás nélkül kézbe akarjam venni a Gabo könyvheti újdonságát. Hogy végül mennyire tetszett, azt még szinte magam sem tudom megítélni, de talán a bejegyzés végére kiderül majd ez is... :)
Történetünk főszereplője egy fiatal lovász, Erthol, akinek az élete gyökeresen megváltozik, miután a titokzatos Viharhozó nyomába ered. Az ősi legendákkal és átkokkal kikövezett útját az utolsó szigetkirályságot elpusztító Sárkány előhírnökei, a veszélyes és rettegett sárkánykígyók övezik, amelyek megjelenése nem csak félelmet kelt, de halált is hoz a szárazföld népére, mintegy megjövendölve a rájuk váró reményvesztett sorsot. Ertholra és társaira vár a feladat, hogy megküzdjenek az önmagukat sújtó vélt vagy valós átkaikkal és hogy megmentsék az új birodalmat a Sárkány jelentette biztos pusztulástól...
A rettentő izgalmasnak ígérkező történet eleje részemről hamar enyhe érdektelenségbe csapott át, miután oldalakon keresztül úgy éreztem, hogy nem akar beindulni a történet. A világépítés nagy része ekkor történik, de bevallom férfiasan (vagy inkább nőiesen...), hogy a rengeteg részlet és a magyarázat a múlt eseményei és a jelen kapcsolódásai között tett róla, hogy elég alaposan elvesszek a cselekményben. Nagyon sok információ a történet előrehaladtával kattant csak a helyére és nem tudom, hogy ez azért történt-e így, mert kivételesen feszített tempóban olvastam vagy mert túl sok új információt sikerült adagolni egy teljesen új világról túlságosan is gyorsan. Csak a dekoncentráltság érzése maradt meg végül, de feltehetőleg ez inkább az én hibám, mintsem a szerzőé.
Amikor először megkértek arra, hogy foglaljam össze a történetet röviden, nagyon sokáig kellett gondolkoznom, hogy aztán rettentően zavarba is jöjjek a feladattól... Ekkor jöttem rá ugyanis, hogy mi zavart a történetben és egy a szerzővel készült interjú után arra is rájöttem, hogy ennek mi volt az oka. Logikus lenne ugyanis, hogy Erthol a főszereplőnk, de amikor meg kellett volna fogalmaznom, hogy merre haladt a karakter útja, milyen cselekedeteket hajtott végre, egyáltalán hogy milyen célból, akkor csak néztem kukán. Ugyanis Erthol nem fő-, hanem pusztán mellékszereplője a könyvnek, ami a nézőpontok tekintetében egy igen izgalmasnak tűnő megoldás a szerző részéről. Ezt a lehetőséget kiaknázni viszont elképesztően nehéz és úgy éreztem nem is sikerült teljesen. Célok és jelentős kapcsolódási pontok nélkül csak elsikkad a karakter, mert hiába volt mindig valamilyen oka, amiért ment előre, mindez mintha csak azért történt volna, hogy ott lehessen az események sűrűjében és az ő szemén keresztül láthassuk a történéseket. Számomra kicsit elképzelhetetlen, hogy az egyszerű lovászfiút és egy névleges cím örökösét állandóan magával rángassanak hercegek és (fő)urak, csak azért, hogy a tűzközelben lehessen.
Ha már szóba hoztam Ertholt, akkor érdemes megemlítenem azt is, amit különösen érdekesnek találtam, vagyis hogy nincsenek a történetben igazán "gonosz" karakterek. A potenciális rosszfiúk ugyanis sosem lépik át azt a határt, ami igazán elvetemültté vagy egyáltalán negatív szereplővé varázsolja őket. Nagyon fura és abszolút új élmény volt ez, hiszen több karakter kapcsán is vártam valami pálfordulást, ami aztán végül sosem következett be. Ebből és az előző bekezdésben tárgyaltakból is látszik, hogy nagyon sok új és frappáns írástechnikai megoldással kísérletezik a szerző, ami amúgy abszolút plusz pont, mert ha némelyiket csiszolni is kellene, mindenképp valami új ízt kölcsönöz a Tündöklőnek a fantasyk végtelen sorában.
A világépítést a néhány döccenő ellenére is rettentően imádtam. Kicsit a Tolkien által teremtett fantasy világot idézi, de nem annyira törekszik annak grandiózusságára. Ennek talán részben az is lehet az oka, hogy jelentős mértékben a (magyar) népi hiedelemvilágra támaszkodik. A fentebb már említett interjú után koppant nálam is nagyot, hogy a másik főszereplőnk, Karvaly figurája szinte egy az egyben a magyar hitvilágból ismerős, megtépázottan és rongyosan járó garabonciás átirata, aki amellett, hogy tejet iszik, jégesővel és viharral súlyt le azokra, akik nem adják meg neki, amit szeretne, hogy aztán sárkányháton lovagoljon tova... Illetve bizonyos esetekben sárkánykígyó hátán... Mindez pedig csak töredéke azoknak az izgalmas párhuzamoknak, amiket egy alaposabb utánanézés után felfedezhetünk a könyvben.
Egy aprócska gondom azért még akadt magukkal a sárkánykígyókkal... Egészen pontosan az, hogy utalások ide vagy oda, de körülbelül a könyv háromnegyedéig kellett várnom arra, hogy pontosan kiderüljön, milyen lényekről is van szó, vagyis miből alakulhatnak ki és ezáltal milyen formát vehetnek fel... Ez azért elég meghatározó pontja a történetnek, így hasznosabb lett volna már az elején tisztázni...
Összességében ha nem is tökéletes regény a Tündöklő, mégis ígéretes kezdés a szerzőtől, hiszen az írói stílusra és fantáziára egyáltalán nem lehet panasz. Amiben biztos vagyok, hogy nyugodtabb körülmények és kevésbé feszített tempó mellett mindenképp szeretném majd újraolvasni a könyvet és meglátni, hogy akkor és másodszori újraolvasás során milyen nyomokat hagy majd bennem. Addig is pedig kíváncsian várom, hogy legközelebb mivel rukkol majd elő. :)
A rettentő izgalmasnak ígérkező történet eleje részemről hamar enyhe érdektelenségbe csapott át, miután oldalakon keresztül úgy éreztem, hogy nem akar beindulni a történet. A világépítés nagy része ekkor történik, de bevallom férfiasan (vagy inkább nőiesen...), hogy a rengeteg részlet és a magyarázat a múlt eseményei és a jelen kapcsolódásai között tett róla, hogy elég alaposan elvesszek a cselekményben. Nagyon sok információ a történet előrehaladtával kattant csak a helyére és nem tudom, hogy ez azért történt-e így, mert kivételesen feszített tempóban olvastam vagy mert túl sok új információt sikerült adagolni egy teljesen új világról túlságosan is gyorsan. Csak a dekoncentráltság érzése maradt meg végül, de feltehetőleg ez inkább az én hibám, mintsem a szerzőé.
Amikor először megkértek arra, hogy foglaljam össze a történetet röviden, nagyon sokáig kellett gondolkoznom, hogy aztán rettentően zavarba is jöjjek a feladattól... Ekkor jöttem rá ugyanis, hogy mi zavart a történetben és egy a szerzővel készült interjú után arra is rájöttem, hogy ennek mi volt az oka. Logikus lenne ugyanis, hogy Erthol a főszereplőnk, de amikor meg kellett volna fogalmaznom, hogy merre haladt a karakter útja, milyen cselekedeteket hajtott végre, egyáltalán hogy milyen célból, akkor csak néztem kukán. Ugyanis Erthol nem fő-, hanem pusztán mellékszereplője a könyvnek, ami a nézőpontok tekintetében egy igen izgalmasnak tűnő megoldás a szerző részéről. Ezt a lehetőséget kiaknázni viszont elképesztően nehéz és úgy éreztem nem is sikerült teljesen. Célok és jelentős kapcsolódási pontok nélkül csak elsikkad a karakter, mert hiába volt mindig valamilyen oka, amiért ment előre, mindez mintha csak azért történt volna, hogy ott lehessen az események sűrűjében és az ő szemén keresztül láthassuk a történéseket. Számomra kicsit elképzelhetetlen, hogy az egyszerű lovászfiút és egy névleges cím örökösét állandóan magával rángassanak hercegek és (fő)urak, csak azért, hogy a tűzközelben lehessen.
Ha már szóba hoztam Ertholt, akkor érdemes megemlítenem azt is, amit különösen érdekesnek találtam, vagyis hogy nincsenek a történetben igazán "gonosz" karakterek. A potenciális rosszfiúk ugyanis sosem lépik át azt a határt, ami igazán elvetemültté vagy egyáltalán negatív szereplővé varázsolja őket. Nagyon fura és abszolút új élmény volt ez, hiszen több karakter kapcsán is vártam valami pálfordulást, ami aztán végül sosem következett be. Ebből és az előző bekezdésben tárgyaltakból is látszik, hogy nagyon sok új és frappáns írástechnikai megoldással kísérletezik a szerző, ami amúgy abszolút plusz pont, mert ha némelyiket csiszolni is kellene, mindenképp valami új ízt kölcsönöz a Tündöklőnek a fantasyk végtelen sorában.
Egy aprócska gondom azért még akadt magukkal a sárkánykígyókkal... Egészen pontosan az, hogy utalások ide vagy oda, de körülbelül a könyv háromnegyedéig kellett várnom arra, hogy pontosan kiderüljön, milyen lényekről is van szó, vagyis miből alakulhatnak ki és ezáltal milyen formát vehetnek fel... Ez azért elég meghatározó pontja a történetnek, így hasznosabb lett volna már az elején tisztázni...
Összességében ha nem is tökéletes regény a Tündöklő, mégis ígéretes kezdés a szerzőtől, hiszen az írói stílusra és fantáziára egyáltalán nem lehet panasz. Amiben biztos vagyok, hogy nyugodtabb körülmények és kevésbé feszített tempó mellett mindenképp szeretném majd újraolvasni a könyvet és meglátni, hogy akkor és másodszori újraolvasás során milyen nyomokat hagy majd bennem. Addig is pedig kíváncsian várom, hogy legközelebb mivel rukkol majd elő. :)
Kedvenc idézetek:
"– Aki mindenét elvesztette, annak már nem sok félnivalója lehet a vihartól."
"A történetek nem csak egy változatban léteznek (...)"
"– Nem rágódhatsz folyton a múlton, mint Denamals. Az élet megy tovább, ifjú uram."
"A jó mesélő legfontosabb tulajdonsága a figyelem. Észre kell vennie azt is, ami mások számára láthatatlan. És csak néha avatkozhat bele, hogy ezeket az elrejtett részleteket megmutassa a szereplőknek."
"– Kár, hogy csak akkor jövünk rá, mi tarthatta volna össze a dolgokat, amikor már minden szétesett."
"(...) az ember sohasem veszíti el teljesen a lehetőséget, hogy dönthessen a sorsáról."
"Nincs olyan messze az ég, hogy kellő akarattal el ne érhetnéd."
Nyelv: magyar
Illusztráció: Rusvai Mónika
ISBN: 9789634067924
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 424
Kiadta: GABO
Fülszöveg:
Húsz éve az utolsó szigetkirályságot elpusztította a vihar képében érkezett Sárkány. A tengerik népe az addig tiltott, ősvadonnal borított szárazföldre menekült, hogy ott építsen fel új birodalmat.
Erthol, a fiatal lovász, aki sosem ismerte a régi világot, a titokzatos Viharhozó nyomába eredve akaratlanul is részese lesz egy átkoktól sötét és féligazságokból összeálló legendának, amely hamarosan nemcsak az ő sorsát, de egész országáét is a pusztulás peremére sodorja. A válaszok a múltban rejlenek – de gyökerek híján ki tudná megmondani, mi igaz a babonákból és mi nem? A Sárkány előhírnökei, a sárkánykígyók pedig már az új világban is megjelennek, hogy beteljesítsék a régi birodalomban kimondott átkokat.
A Tündöklő egyszerre emberközeli és hősregéket idéző történet, amelynek világában, ha a természetfelettit szólítja az ember, a válaszban nincs köszönet.
Nyereményjáték
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
06.24 - Nem félünk a könyvektől
06.27 - Kelly és Lupi olvas
06.30 - Könyv és más
Képek forrása: X X
>> nemfelunkakonyvektol @ gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése