Hónapzárás – 2019. március - Nem félünk a könyvektől!

2019. április 13., szombat

Hónapzárás – 2019. március

Ha őszinte akarok lenni, márpedig miért is ne... akkor be kell hogy valljam, hogy a márciusomat, sőt még az április elejét is úgy tudnám jellemezni, hogy "válság". Az olvasás terén ez szerencsére nem látszik meg, de blogdolgok terén igen. Egyszerűen eljutottam arra pontra, amikor nem voltam képes egy betűt sem írni. Mostanra talán kezdek kilábalni ebből az állapotból, mert a kedv lángjai már néha kezdenek pislákolni, de az írásnál minden szóért meg kell küzdenem... Ettől függetlenül bár igencsak késve, de elhoztam a márciusi hónap összegzését. :) Lássuk! :)

Olvasott könyvek száma: 10 db
Ez egy csodálatosan kerek szám, amire végre igazán büszke vagyok. Ebben a hónapban is olvastam három képregényt, amivel végre aktívan elkezdtem megvalósítani az egyik újévi fogadalmamat, miszerint elolvasom a már megvett képregényeket a polcomról. Továbbá már lelkesen készülök én is a Könyvfesztiválra, vagyis az akörül induló blogturnékra. A dinoszaurusz tolla ezúttal recenziós példány volt a Jaffa Kiadótól, illetve a képen nem szerepel a tizedik olvasmányom, a Serafina és a fekete köpeny, amely a Könyvmolyképző újdonsága lesz, de még nem kapott borítót. :)


Ennyi könyvvel gyarapodott a könyvtáram: 4 db
A beszerzett könyvek ezúttal is recenziók, mivel a rendeléseim továbbra sem érkeztek meg márciusban (szóval alig várom, hogy áprilisban bemutathassam őket!). A Kirkéről már korábban olvashattatok a blogon, A dinoszaurusz tolláról írt értékelésem pedig a napokban került fel. A blackwateri világítóhajóval és A kapitány küldetésével pedig a közeljövőben turnézunk egyet! ;)


Elkészült bejegyzések száma: 5 db
Előző hónapban még panaszkodtam a kilences szám miatt, szóval többet nem fogok, mert a március tényleg siralmas volt. Az okokat már megírtam fentebb, így hát lássuk...
Három blogturnés értékelés született: Novák Vica könyveiről, a Minka első és második részéről, valamint David Attenborough: Állatkerti gyűjtőutak című könyvéről. Újfent elkészült a Megjelenések, amiket várok márciusban bejegyzés, illetve a februári hónapzárás.

Várható értékelések:
Csak hogy lássátok, a vörössel jelöltek mind olyan bejegyzések, amik egészen biztosan fognak jönni a hónapban, illetve április elején! Szóval tessék készülni! ;) Sok szuper könyvet hozunk el nektek!
  • Bodor Attila: A tél menyasszonya (BTK)
  • Marissa Meyer: Scarlet (BTK)
  • Chloe Benjamin: A halhatatlanok (BTK)
  • Jesse Andrews: Manmon (BTK)
  • Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája (BTK)
  • Kate Quinn: A vadásznő (BTK)
  • Moskát Anita: Irha és bőr (BTK)
  • Colm Tóibín: A blackwateri világítóhajó (BTK)
  • Paulette Jiles: A kapitány küldetése (BTK)
  • Jeff Wheeler: The Queen's Poisoner – A királynő méregkeverője (saját)
  • David Lagercrantz: Mint az árnyék (saját)
  • Paul Tobin: The Witcher 1. – Az elátkozottak háza (saját)
Blogadatok számilag:
A számok is siralmasan alakultak: 2456-an voltatok, illetve a feliratkozók száma is változatlan, de ez a rész továbbra sincs szem előtt az oldalon. :)
A legnépszerűbb bejegyzést díját ezúttal a David Attenborough könyv, az Állatkerti gyűjtőutakról szóló poszt érdemelte ki! <3

Facebook adatok számilag:
29 poszt született, amik közül most is több remek hírt hoztam a Cartaphilus Kiadótól, a GABO-tól és a Fumaxtól. Ezek mellett az adaptációs hírmorzsákból is szemeztem, illetve természetesen az értékelések megosztása sem maradt el.
A legnépszerűbb bejegyzés ezúttal is egy szülinapos kép lett, amivel Gabriel García Márquez előtt igyekeztem tisztelegni (3555-en láttátok), 2963-an pedig a márciusi megjelenésekre voltatok kíváncsiak. A legnépszerűbb értékelést A tolvaj lánya tudhatja magáénak.
A kedvelők száma is gyarapodott egy kicsikét: 605-en lettünk, vagyis 12 új ember talált az oldalra! :3

Minden más, ami könyvekhez köthető:
Megnéztem pár adaptációs filmet, illetve könyvekhez köthető sorozatot... Vagyis pótoltam a Grindelwald bűntetteivel kapcsolatos elmaradásomat, voltam moziban a Marvel Kapitányon, illetve a magyarul megjelent epizódokat megnéztem James Cameron - A science fiction története című sorozatából, amiben a rengeteg popkult film és sorozat mellett a sci-fi könyvek is terítéken voltak, így alaposan megduzzadt a várólistám... ;)

Összességében:

Hiába a gyatra teljesítmény, a hónap kedvenc olvasmányát gond nélkül ki tudom ezúttal választani: Jeff Wheeler Királyforrás-sorozatának második kötete, A tolvaj lánya annyira izgalmas és pörgős volt, hogy képtelen voltam letenni! Ezért mindenképp ő érdemli a kitüntetést! Ettől függetlenül persze azt is ki kell jelentenem, hogy egy rossz könyvet sem sikerült olvasni márciusban. ;)
A kedvenc borító ezúttal A dinoszaurusz tolláé, bár a Witcher első kötetének borítórajza is nagy szerelem!




A könyvekért ezúttal is köszönettel tartozom a Jaffa Kiadónak, a General Pressnek, a Könyvmolyképzőnek, a Maxim Könyvkiadónak, a Libri Könyvkiadónak a Park Könyvkiadónak és a munkatársamnak! :D

Ti milyen márciust zártatok? Mi volt a kedvenc olvasmányotok a hónapban? :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése