"Még mindig nem látja, hogy minden szabályt megszegett? A király már csak a saját törvényei szerint él. Ez a korona legnagyobb átka. Képes meggyőzni az embert arról, hogy mindenek fölött áll."Vélemény:
Nagyjából fél évvel korábban írtam nektek a Királyforrás-sorozat második részéről, A tolvaj lányáról és most itt is vagyok a folytatásával és egyben Owen történetének a lezárásával, A király árulójával. Akkor gondolkodás nélkül megkapta az év egyik legnagyobb újdonsága címkét tőlem a sorozat, így nem meglepő hát, hogy iszonyatosan vártam az újabb folytatást és tudjátok az a helyzet, hogy újfent nem okozott csalódást!
Az előző rész szívettépően fájdalmas befejezése után újra évek telnek el, míg viszontlátjuk szereplőinket. A már-már koravénnek tűnő Owen, komorságot és hajthatatlanságot sugározva igyekszik teljesíteni királyának őrültebbnél őrültebb parancsait. Tudja, hogy lassan itt a vég és Servern nem uralkodhat örökké, gondosan igyekszik tehát mérlegelni a saját maga és a birodalom lehetőségeit, miközben a király iránti érzéseivel is küzd... Az esküdött hűség és a birodalom lakóinak védelme két ellentétes oldalt képvisel, így hű társával, a méregkeverő Etayne-nel és egy új, különös szövetségnek a segítségével igyekszik megoldást találni a birodalom összes királyságát fenyegető problémára, egy jóslatban szereplő, mindent elpusztító átokra...
Mielőtt még rátérnék a könyvre, be kell vallanom, hogy A tolvaj lányának elképesztő lezárása felett én is alig bírtam napirendre térni, így ahogy Bea, úgy én sem bírtam ki, hogy ne nézzek utána Owen jövőjének. Wheeler olyan csavart lépett meg vele, amit manapság nem sokan mernek, így vállaltam a kockázatot. Szerencsémre ez mit sem rontott a későbbi élményen, sőt, foghíjas emlékezetemnek hála ugyanolyan izgatottan vártam az események alakulását, mint a szándékos spoilerezésem előtt.
Az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a Királyforrás-sorozatban, az az erős történelmi alap, amit Wheeler felhasznál a történeteinél. Az ismerősnek tűnő események minden alkalommal feltűnés nélkül és könnyedén simulnak bele a cselekménybe, ahogy történt az a jelen kötetnél is. Ha kicsit jobban figyeltek, akkor ezúttal az Artúr-mondakör nyomait találjátok majd meg a könyvben, számos részlete ugyanis klasszikusnak mondható, ám mégis újszerű tálalásban bukkan fel a lapokon, pl. a már az előző kötetekben is emlegetett Rettegett Rém próféciája vagy a Tó Asszonyának legendája.
A cselekmény tehát még mindig képes volt újat mutatni és izgalmasságban sem maradt el az előző részhez képest. Itt én kicsit kevesebbnek éreztem az adrenalint, de ez csak a szubjektív véleményem. Owennek a saját gondolataiban való taktikázásai és utazgatások a királyságok között nálam kicsit visszavetették azt a pörgést, amit az előző részben az érzelmeket alaposan próbára tevő szerelmi szál és összeesküvés izgalma adott. A feszültség azért itt is végig fenn állt, de itt mégsem az események maguk, hanem a karakterek között kialakuló szövevényes szálak voltak csak az igazán érdekesek, no meg az, hogy ezúttal a Forrásról és magáról a mágiával átszőtt világról is sokkal több mindent tudtunk meg. Kicsit olyan volt ez a rész, mintha vele a kirakós utolsó, eddig hiányzó darabkája és helyére került volna és így vált volna végre teljessé, kerek egésszé a Wheeler által felépített fantasy-világ.
Amit kimondottak imádok ebben a sorozatban, azok az erős karakterek, s közülük is egyértelműen Owen az, aki messze túlszárnyal számos főszereplőt a kortárs ifjúsági fantasyk körében. Wheeler zseniálisan játszik a fiú érzelmeivel, hiszen a kötet központi témájává válik Owen dilemmája. Egy velejééig hűséges emberről van szó, aki a végletekig igyekszik kitartani a kötelessége és az elvei mellett, de közben mindvégig mardossa a bűntudat, hogy egy olyan királyt kell szolgálnia, aki már rég nem érdemli meg az ő hűségét, aki az évek során a meg nem értett uralkodóból egy elvakult, hataloméhes és paranoiás őrült király lett, s aki alatt csak pusztul az ország és ha nem tesz valamit, akkor emberek fognak majd meghalni, mindezt azért, mert folyamatosan ellenszegül a Forrás hatalmának... Owen végig őrlődik és próbál a lehető legkisebb árulással, legkevesebb áldozattal változtatni a dolgok menetén. Mindettől annyira emberi, annyira szerethető karakterré válik, hogy igazi kinccsé lesz a sok csillogó, ám értéktelen főhős között.
Bár tudom, hogy az eredeti megjelenés óta már több év is eltelt, mégis, az olvasás során a gondolataim gyakran a Trónok harca idei utolsó évada felé kalandoztak el, így ha esetleg ti is láttátok már a befejezést, akkor talán meg fogjátok érteni, hogy miért is történhetett ez meg. Owen és Havas Jon között nem csak jellemben, de a szituációban magában is óriási a hasonlóság. Két alattvaló, akiket köt a hűség és akik mégsem képesek végignézni a pusztító kéz hadjáratát. Bármilyen formát is öltsön ez a gondolat, én azt hiszem mindig örömmel fogom üdvözölni!
Bár most A király árulójával lezárult egy szakasz, szerencsére a történet még nem ért véget. Owen maga is számos potenciált rejt még magában, a kötetek között eltelt évek viszont egy olyan jövőt engednek sejtetni, ahol másé lesz a főszerep. Mindenesetre, ha eddig még kezdtél bele a Királyforrás-sorozatba, akkor mindenképp tedd meg, mert fantasztikus élményben lesz részed. Az egyre izgalmasabb részek pedig majd tesznek róla, hogy tűkön ülve várd te is a folytatásokat!
Az előző rész szívettépően fájdalmas befejezése után újra évek telnek el, míg viszontlátjuk szereplőinket. A már-már koravénnek tűnő Owen, komorságot és hajthatatlanságot sugározva igyekszik teljesíteni királyának őrültebbnél őrültebb parancsait. Tudja, hogy lassan itt a vég és Servern nem uralkodhat örökké, gondosan igyekszik tehát mérlegelni a saját maga és a birodalom lehetőségeit, miközben a király iránti érzéseivel is küzd... Az esküdött hűség és a birodalom lakóinak védelme két ellentétes oldalt képvisel, így hű társával, a méregkeverő Etayne-nel és egy új, különös szövetségnek a segítségével igyekszik megoldást találni a birodalom összes királyságát fenyegető problémára, egy jóslatban szereplő, mindent elpusztító átokra...
Mielőtt még rátérnék a könyvre, be kell vallanom, hogy A tolvaj lányának elképesztő lezárása felett én is alig bírtam napirendre térni, így ahogy Bea, úgy én sem bírtam ki, hogy ne nézzek utána Owen jövőjének. Wheeler olyan csavart lépett meg vele, amit manapság nem sokan mernek, így vállaltam a kockázatot. Szerencsémre ez mit sem rontott a későbbi élményen, sőt, foghíjas emlékezetemnek hála ugyanolyan izgatottan vártam az események alakulását, mint a szándékos spoilerezésem előtt.
Az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a Királyforrás-sorozatban, az az erős történelmi alap, amit Wheeler felhasznál a történeteinél. Az ismerősnek tűnő események minden alkalommal feltűnés nélkül és könnyedén simulnak bele a cselekménybe, ahogy történt az a jelen kötetnél is. Ha kicsit jobban figyeltek, akkor ezúttal az Artúr-mondakör nyomait találjátok majd meg a könyvben, számos részlete ugyanis klasszikusnak mondható, ám mégis újszerű tálalásban bukkan fel a lapokon, pl. a már az előző kötetekben is emlegetett Rettegett Rém próféciája vagy a Tó Asszonyának legendája.
A cselekmény tehát még mindig képes volt újat mutatni és izgalmasságban sem maradt el az előző részhez képest. Itt én kicsit kevesebbnek éreztem az adrenalint, de ez csak a szubjektív véleményem. Owennek a saját gondolataiban való taktikázásai és utazgatások a királyságok között nálam kicsit visszavetették azt a pörgést, amit az előző részben az érzelmeket alaposan próbára tevő szerelmi szál és összeesküvés izgalma adott. A feszültség azért itt is végig fenn állt, de itt mégsem az események maguk, hanem a karakterek között kialakuló szövevényes szálak voltak csak az igazán érdekesek, no meg az, hogy ezúttal a Forrásról és magáról a mágiával átszőtt világról is sokkal több mindent tudtunk meg. Kicsit olyan volt ez a rész, mintha vele a kirakós utolsó, eddig hiányzó darabkája és helyére került volna és így vált volna végre teljessé, kerek egésszé a Wheeler által felépített fantasy-világ.
Amit kimondottak imádok ebben a sorozatban, azok az erős karakterek, s közülük is egyértelműen Owen az, aki messze túlszárnyal számos főszereplőt a kortárs ifjúsági fantasyk körében. Wheeler zseniálisan játszik a fiú érzelmeivel, hiszen a kötet központi témájává válik Owen dilemmája. Egy velejééig hűséges emberről van szó, aki a végletekig igyekszik kitartani a kötelessége és az elvei mellett, de közben mindvégig mardossa a bűntudat, hogy egy olyan királyt kell szolgálnia, aki már rég nem érdemli meg az ő hűségét, aki az évek során a meg nem értett uralkodóból egy elvakult, hataloméhes és paranoiás őrült király lett, s aki alatt csak pusztul az ország és ha nem tesz valamit, akkor emberek fognak majd meghalni, mindezt azért, mert folyamatosan ellenszegül a Forrás hatalmának... Owen végig őrlődik és próbál a lehető legkisebb árulással, legkevesebb áldozattal változtatni a dolgok menetén. Mindettől annyira emberi, annyira szerethető karakterré válik, hogy igazi kinccsé lesz a sok csillogó, ám értéktelen főhős között.
Bár tudom, hogy az eredeti megjelenés óta már több év is eltelt, mégis, az olvasás során a gondolataim gyakran a Trónok harca idei utolsó évada felé kalandoztak el, így ha esetleg ti is láttátok már a befejezést, akkor talán meg fogjátok érteni, hogy miért is történhetett ez meg. Owen és Havas Jon között nem csak jellemben, de a szituációban magában is óriási a hasonlóság. Két alattvaló, akiket köt a hűség és akik mégsem képesek végignézni a pusztító kéz hadjáratát. Bármilyen formát is öltsön ez a gondolat, én azt hiszem mindig örömmel fogom üdvözölni!
Bár most A király árulójával lezárult egy szakasz, szerencsére a történet még nem ért véget. Owen maga is számos potenciált rejt még magában, a kötetek között eltelt évek viszont egy olyan jövőt engednek sejtetni, ahol másé lesz a főszerep. Mindenesetre, ha eddig még kezdtél bele a Királyforrás-sorozatba, akkor mindenképp tedd meg, mert fantasztikus élményben lesz részed. Az egyre izgalmasabb részek pedig majd tesznek róla, hogy tűkön ülve várd te is a folytatásokat!
Kedvenc idézetek:
"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember helyesen cselekedjen, főleg akkor, ha senki nincs, aki támogassa."
"Mindannyian hozunk döntéseket. Aztán viseljük a döntéseink következményeit."
"Az emberek százszor jobban megjegyzik a sértést, mint a dicséretet."
"Egy anya sosem szűnik meg szeretni."
"Időnként az embernek mosolyognia kell a világra, különben csak a sírás marad."
"A szív hatalmánál kevés nagyobb létezik."
"– A szenvedés sok mindenre megtanít minket - kezdte.
– De szerintem leginkább arra, hogy kik is vagyunk valójában."
Eredeti cím: The King's Traitor
Nyelv: magyar
Fordította: Varga Tibor
ISBN: 9789634575733
Eredeti megjelenés: 2016.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 432
Kiadta: Könyvmolyképző
Fülszöveg:
Egy hős haragja képes legyőzni egy zsarnok dühét?
Senki nem hitte volna, hogy az egykor gyámoltalan Owen Kiskaddonból egyszer karakán fiatalember lesz, Királyforrás udvarának elismert tisztviselője – miközben az uralkodó, Severn Argentine csak még hataloméhesebb és kegyetlenebb lett. Mikor Owent megfosztották szeretett pártfogójától, nemes tanácsadójától és igaz szerelmétől, tudta, eljön majd a nap, amikor a rettegett és gyűlölt királyt – hiába szolgálta hűséggel – letaszítják a trónról. És most, amikor Severn hódítóhadjáratot tervez, eljött az idő… Owen sorsa pedig az, hogy ő maga vigye be a végső csapást.
Owen azt a parancsot kapja, hogy szítson háborút az egyik szomszédos országgal, ám eközben megismeri annak gyönyörű, zárkózott vezetőjét, akinek varázsereje talán még a fiúén is túltesz. Owen és az uralkodó vakmerő tervet eszelnek ki, hogy megbuktassák a becstelen királyt, megkoronázzák a jogos örököst és megtörjék a jóslatban szereplő átkot, amely szerint Királyforráson fagyos halál pusztít majd. De Severn gonoszsága határtalan, akár a legendákból ismert Végtelen Mélység. Ellenfelek és ártatlanok vérét egyaránt kész kiontani, hogy tovább bitorolhassa a trónt.
Nyereményjáték
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
Az idézet:
"– Maga a legnagyobb köpönyegforgató, a legnagyobb ármánykodó, a leghatalmasabb cselszövő… a legjobb kém, akivel valaha találkoztam! – A szája haragos mosolyra húzódott. – Olvasta a naplómat. Olvasta, pedig genevari rejtjelekkel írtam."a Rafflecopter giveaway
09.23 - Könyvvilág
09.25 - Nem félünk a könyvektől
09.27 - Sorok Között
>> nemfelunkakonyvektol @ gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése