Kate Quinn: A vadásznő + Nyereményjáték - Nem félünk a könyvektől!

2019. május 1., szerda

Kate Quinn: A vadásznő + Nyereményjáték

Az Alice Hálózata című történelmi regény nagy siker volt itthon is, s most itt van Kate Quinn újabb regénye A vadásznő, ami a második világháború női résztvevői közé kalauzol minket, olyan oldalát mutatva be a hadműveleteknek, amelyekkel eddig nem igazán találkozhattunk. Magyarul a Maxim Kiadó jelentette meg az izgalmas történetet, melyet most négy blogger fog bemutatni nektek. Tartsatok velük, hogy megismerkedjetek a bátor lányokkal, asszonyokkal, akik annyi mindent feláldoztak a győzelemért és ha szerencsétek van, még a könyvet is megnyerhetitek a turné végén.
"Egy nemzedéket felépíteni olyan, mint egy falat felépíteni... egyszerre egy jó, rendesen elkészített tégla, egyszerre egy jó, rendesen elkészített gyerek. Elegendő jó téglából jó fal lesz. Elegendő jó gyerekből lesz egy nemzedék, akik nem indítanak világot lángba borító háborút."
Vélemény:
Kate Quinn neve már egészen biztosan sok hazai olvasó számára ismerős lehet, hiszen egy évvel ezelőtt szintén a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg az Alice hálózata című regénye, amely szintén a II. világháború környékén játszódik. Bár annak idején én is felfigyeltem rá, de a borító valahogy taszított kissé, aztán végül el is felejtettem, s végül nem olvastam el magát a könyvet. Ezúttal viszont, pusztán a fülszövegre hagyatkozva, gondoltam esélyt adok a szerző legújabb könyvének, A vadásznőnek és közben reménykedek abban, hogy nem lesz pusztán nyáltól csöpögő romantikus (hiszen az ember lánya nem mindig vágyik rá...). Szerencsére az aggodalmam alaptalan volt és ha másként döntök, akkor egy fantasztikus olvasásélménnyel lennék most szegényebb...

Quinn újra a II. világháború eseményei köré szervezi történetét, amelyet ezúttal (mondhatni) két idősíkban és három szereplő szemszögéből követhetünk végig. A háború alatti és az az utáni események egyik fő szereplője Nyina Markova, a Szovjet légierő egyik női pilótája, a híres Éjszakai boszorkányok (Nachthexen) tagja. A szibériai lány a mélységekből küzdi fel magát a fellegekig, hogy aztán új családra és új célokra leljen az éjszakai bombázóalakulat tagjaként. Az ő cselekményszála vonul végig a történet egészén, s vele találkozhatunk újra a háború utáni időszakban, ahol a brit haditudósító Iannal és társával, Tonyval karöltve egy háborús bűnös felkutatására és elfogására készülnek: a kegyetlen és veszélyes Vadásznőére, vagyis a Die Jägerinére. A harmadik szálon egy a felnőttkor küszöbén álló fiatal amerikai lányt ismerhetünk meg, Jordant, akinek megözvegyült édesapja feleségül vesz egy csendes, háborús menekült osztrák asszonyt, Annelieset. A kívülről tökéletesnek tűnő asszonyban azonban van valami nyugtalanító, ami rossz érzéseket kelt Jordanben, aki nyomozásba kezd a nő titokzatos és eltemetett múltjának titkai iránt...

Ha arra próbálnák meg választ keresni, hogy ez a könyv miért is annyira nagyszerű, akkor biztos ki kellene emelnem azt az elképesztő háttérmunkát, ami a regény mögött áll. A kötet végén a szerző  jegyzetében kifejtésre kerül az az alapos kutatómunka, amelyet Quinn lefolytatott annak érdekében, hogy a cselekmény még inkább hihető és valóságos legyen. Így noha fikcióról beszélünk A vadásznő kapcsán, számos olyan elemmel rendelkezik a könyv, amelyet valós események és személyek ihlettek. Ilyen például Nyina karaktere is, akinek szinte mindegyik hőstette és cselekedete megtörtént a valóságban, legyen szó a repülőgép szárnyára való kimászásról bevetés közben vagy a reptéri várakozások alatti hímezésről, dalolásról, táncolásról. De nem csak őt, hanem a Vadásznőt és Iant ihlető személyek is valóságosak voltak, az akkori nyomozások és perek pedig tökéletes táptalajul szolgáltak egy új cselekmény kibontásának szempontjából.

A hitelesnek ható történet mellett a könyvnek a legnagyobb erőssége egyértelműen a karakterekben rejlik. Habár a férfiak, Ian és Tony is fontos szerepet kapnak a cselekmény során, mégis a nők viszik el a hátukon a regényt. Nyina egy igazi belevalós, badass csajszi, aki mostanában kevésbé verné ki a biztosítékot az emberekben, de a történet ideje alatt ez a kissé fiús és mocskos szájú csaj rendkívül feltűnő jelenség volt. A néha ijesztőnek tűnő karakán személyisége viszont egy érzelmes és elképesztően erős jellemet rejt, aki a semmiből kitörve küzd az álmaiért, a céljaiért és a szeretteiért.
Erős nőkben egyáltalán nincs hiány a könyvben, ugyanis Jordan is ilyen. A lány éli az amerikai álmot, ám nem képes megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a rá szabott keretek között éljen. Hasonlóan Nyinához, Jordan is mindent megtesz azért, hogy közelebb kerülhessen az álmához, hogy kitörjön a mókuskerékből. Kitartó és elhivatott, az egyszerűsége és szerethetősége miatt pedig számomra inkább ő vált kedvenc karakterré az olvasás során.
A negatív szereplőként megjelenő Vadásznő is telitalálat lett. Sosem ismerjük meg igazán és éppen ezért, illetve a viselkedése miatt bennünk is ugyanolyan ambivalens érzéseket kelt, amilyeneket Jordan is érzett a történet során.

A maga a téma, a háború és a háborús bűnösök elfogása rendkívül kemény. Lehetett volna ezt egy még súlyosabb, még nehezebb oldaláról megközelíteni, akár csak más megfogalmazással, de Quinn ezzel szemben egy akciódús, pörgős cselekményű, izgalmas nyomozássá formálta A vadásznőt, ahol a különböző szálak végül mesteri módon találkoznak és olvadnak össze.

Ezek után pedig, bár az elején húztam a számat a romantika miatt, végül nem bántam meg, amikor felbukkant a történetben. Mielőtt valaki emiatt esetleg kukázná is könyvet, mert ő nem vágyik rá, annak gyorsan le kell szögeznem, hogy ez a vonal egyáltalán nem hat erőltetettnek, nem dől az egyensúly ebbe az irányba. Itt egy kis spoiler is következzék (jelöljétek ki): akikért én totálisan és menthetetlenül odáig voltam, az Jordan és Tony. Imádtam, hogy Tony végre megtalálta azt, akiért meg tudott változni és meg tudta becsülni, mert tisztában volt a lány értékeivel, érdemeivel és vice versa. A kettejük jeleneteit vártam a végére a legjobban és azt a helyzet, hogy simán is el is olvastam volna egy róluk szóló romantikus regényt... Ennyit rólam. :D 

Összességében egy dinamikus és eseménydús, függő fejezetvégekkel teli (vagyis letehetetlen) történelmi regényt üdvözölhetünk A vadásznőben. Amiben egészen biztos vagyok, hogy ezek után sorra fogom keríteni az Alice hálózatát és első olvasója leszek Kate Quinn leendő új könyveinek is, ugyanis kellőképp tett róla, hogy új kedvencet avassak a személyében.


Kedvenc idézetek:
"A holtak már túl vannak minden küzdelmen, tehát nekünk, élőknek kell küzdenünk értük. Emlékeznünk kell, mert az igazságszolgáltatásén kívül forognak más kerekek is. Az idő egy óriási, közönyös kerék, és amikor az idő tovagördül, és az emberek felejtenek, a múlt megismétlődésének veszélye fenyeget bennünket. Lomhán ásítunk az új látóhatárra, és azon kapjuk magunkat, hogy új gyűlölségekkel szembesülünk, amelyek magvait a felejtés hinti el és öntözi, hogy új háborúk szökjenek szárba belőlük. Új mészárlások. Új szörnyetegek, mint a Die Jägerin."
"Mi vadászunk nem a gyámoltalanok, lucsik. Mi vadászunk a gonoszok. Olyan ez, mint amikor faluban lakosok vesznek üldözőbe egy veszett farkas. Csakhogy amikor farkas halott, faluban lakosok mennek haza, mi pedig keresünk a következő veszett farkas. Mert mi tudunk folytatni. Mások próbálnak folytatni, csak… – Nyina robbanásra utaló kézmozdulatot tett. – Túl sok nekik, esnek szét darabok. Mi nem. Vadászok vannak más. Mi nem tudunk abbahagyni, hiába rossz alvás vagy ejtőernyős álmok, vagy emberek, akik mondják, hogy nekünk van szükség inkább békesség és gyerekek. Világ van tele veszett farkasok, és mi vadászunk őket, amíg csak nem meghalunk." 


Eredeti cím: The Huntress
Nyelv: magyar
Fordította: Tomori Gábor
ISBN: 9789634990352
Eredeti megjelenés: 2019.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 576
Kiadta: Maxim Könyvkiadó

Fülszöveg:
A ​bátor és vakmerő Nina Markova mindig is a repülésről álmodozott. Amikor a nácik megtámadják a Szovjeuniót, mindent kockára téve csatlakozik a legendás Éjszakai Boszorkákhoz, a csak nőkből álló éjszakai bombázóalakulathoz, akik pusztító csapást terveznek a megszálló német csapatok ellen.

Miután kényszerleszállást hajt végre az ellenség vonalai mögött, Nyina a Vadásznő néven ismert náci gyilkos célpontjává válik, és csakis a saját bátorságának és eszének köszönheti, hogy életben marad.

Ian Graham brit haditudósító azután lett nácivadász, hogy személyesen megtapasztalta a háború borzalmait. De egyvalakit nem sikerült kézre kerítenie: a Vadásznő néven ismert gonosz ragadozót. A siker érdekében az ádáz és fegyelmezett nyomozó szövetségre lép az egyetlen emberrel, aki élve megúszta a Vadásznővel való találkozást: a vakmerőségig magabiztos Nyinával. Egy közös titok azonban meghiúsíthatja a céljuk elérését, hacsak Ian és Nyina nem kényszerítik magukat, hogy szembenézzenek vele.

A tizenhét éves Jordan McBride-nak, aki a háború utáni Bostonban ér a felnőttkor küszöbére, feltett szándéka, hogy fotós legyen. Nagyon fellelkesül, amikor a régen megözvegyült apja váratlanul egy új menyasszonyt hoz a házhoz. Van azonban a halkszavú német özvegyben valami nyugtalanító. Jordan kutatni kezd az új mostohaanyja múltjában és ráébred, hogy mélyen eltemetett rejtélyek lappanganak a családjában… titkok, amelyek veszélyeztetnek mindent, ami Jordannek drága.
Nyereményjáték
A regényben nagyon sokszor különböző kortárs hollywoodi sztárokkal utalnak rá, egyes szereplő kire hasonlít külsőre, vagy viselkedésre. A játékban klasszikus filmszínésznők képeit találjátok, az ő nevüket kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kép:

Amennyiben a Rafflecopter doboz nem jelenik meg, úgy IDE KATTINTVA elérhetitek!

a Rafflecopter giveaway Állomások:
04.24 - Olvasónapló
04.30 - Kelly és Lupi olvas
05.01 - Nem félünk a könyvektől

Képek forrása: X X

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése