Dmitry Glukhovsky: Metro 2033

Eredeti cím: Метро 2033
Nyelv: magyar
ISBN: 9789630791397
Eredeti megjelenés: 2005.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 436
Kiadta: Európa Könyvkiadó

Fülszöveg:

2033. 

Az egész világ romokban hever. 

Az emberiség majdnem teljesen elpusztult. 

Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel. 

Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

"Csak most kezdte igazán megérteni azt a szomorúságot, amely az öregek hangjában bujkált, amikor a múltra emlékeztek, s képzeletben visszatértek a városba, amelyben korábban éltek. Csak most kezdett tudatosodni benne, hogy korábbi eredményeitől és vívmányaitól milyen messze került most az ember."

Vélemény:

Nagyon rég tervben volt már ez a könyv és most, hogy napokkal később végeztem vele, még mindig nem igazán tudom, hogy hányadán is állok vele. Annyira akartam, hogy jó legyen, hogy ennél még jobb legyen, de valahogy mégsem lett az igazi...

Az alapsztori nagyon jó! Az általunk ismert világnak vége, így a mai Oroszországnak is, ahol a történet játszódik. A felszín lakhatatlan a radioaktív sugárzástól, a háborúk utóhatásaként, s az emberek a föld alatt a metrókban kénytelenek megélni és túlélni. A korábbi metróállomások most kis városokként funkcionálnak, melyeket az alagút-hálózatok kötnek össze. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor az egyik állomást furcsa lények kezdik megtámadni, így főhősünk, Artyom útnak indul, hogy megmentse lakhelyét és lényegében az alagutakba kényszerült egész emberiséget...

Ha egészében nézem a történetet, akkor kaptam egy Gyűrűk Ura szintű vándorlást, egy részénél a könyvnek ki is akadtam az egyik ismerősömnek, hogy nem hiszem el, hogy alig történik valami érdekes: alagutak-állomások-alagutak-egy kis rejtély-alagutak-állomások-alagutak-felszín-alagutak-állomások-megint kis rejtély... Azok a részek, ahol előkerült egy kis misztikum, mindig igazán izgalmasra sikerültek. Volt egy kis borzongás és izgultam azon, hogy mi fog történni, aztán jó sokáig megint semmi nem történt. Rengeteg volt a fölösleges rizsa és gyakran csak azért voltam képes tovább olvasni, mert vártam, hogy mi sül ki az egészből. Lényegében az utolsó száz oldalon váltak még pörgősebbé az események, de akkor aztán olyan szinten, hogy már roppant kíváncsivá tett a folytatásokra is. Az egyetlen, ami tényleg visszatart egyelőre tőle, az az, hogy ezzel is mennyire megszenvedtem. Kínkeservesen számoltam a lapokat vissza...

Eddig húztam, hogy szót ejtsek a főszereplőnkről Artyomról. Ennyire senki karakterről rég olvastam... Szerintem ő csak azért van, hogy végigvigyen bennünket is keresztül-kasul a metrón és láthassuk az eseményeket, mert hogy sok vizet nem zavar, az tuti. A kezdetek kezdetén még lépten-nyomon azt hittem, hogy valami funkciója lesz, hiszen úgy tűnt olyan képességekkel rendelkezik, amikkel mások nem, ez lehet igaz is, látva a későbbieket, de a könyv nagy részében már mintha visszafejlődnének a csodálatos "képességei"... mindenki csak kételkedik benne és a végén már te is. Mindig sikerül valami bajba keverednie, mindig elfogják, megverik vagy épp meg akarják ölni, enni és hasonlók, de mindig... tényleg minden áldott alkalommal akkora szerencséje van, hogy megmenekül... Annyira irreális, semmit nem tesz az eseményekhez vagy úgy az egész történethez. Csak van és megúszik mindent, amit lehet...

A többi szereplőt nem is említem. Zavaróan kevés a normális párbeszédes jelenet, ami éltetné a karaktereket, sokszor csak inkább monologizálnak. Egy valakire lettem volna még igazán kíváncsi, Hunterre, aki talán a későbbiekben felbukkan még majd.

Összességében szerettem a sztorit és bizonyos részeket. Nagyon jó jelenetek is voltak benne, főként a természetfelettiről szólók és a felszínen játszódók, amik adtak egy kis pluszt az egészhez. A végére egy szép kis csavart is kaptunk, ami igazán megdöbbentett és így űrt hagyva ugyan, de elég erősen hatott arra, hogy kézbe akarjam venni a jövőben a következő részt.

Kis érdekesség, annak aki nem tudná (mint én az elején), hogy ebből bizony számítógépes játék is készült [BELENÉZHETSZ ITT], sőt olyan hírekről is hallani lehetett, hogy megfilmesítésre kerül majd a széria.

A borító:

Annyira szerettem, nagyon visszaadja a poszt-apokaliptikus érzést. A kép passzol is a történethez és ezzel a sötét színvilággal előrevetíti a várható borzongást is. Amúgy meg elég fiús, de hát ez nem meglepő. :)

Kedvenc idézetek:

"Az, akinek elég bátorsága és türelme van ahhoz, hogy egész életében a sötétségbe nézzen, elsőként fogja meglátni benne a fény felvillanását." 

"Az állomás lakói gondosan bántak a könyvekkel, még a legsilányabb könyvtári könyvecskékből sem tépett ki soha egy lapot sem. A könyvek számukra szent ereklyék voltak, utolsó emlékeztetők egy nemlétbe süllyedt gyönyörű világra." 

"Kevés a férőhely a paradicsomban, csak a pokol kapui vannak tárva-nyitva bárki számára." 

"Kezdte érteni, hogy néhány titok éppen azért nagyszerű, mert nincs megfejtésük, és hogy vannak kérdések, amelyekre jobb, ha senki sem tudja a választ."