Jane Austen a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen (leánykori nevén Leigh), apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé. Apjuk tudós férfi volt, aki a tanulás szeretetére nevelte gyermekeit. Elég tekintélyes fizetést, évi 600 fontot kapott, amit a háznál lakó tanítványai jól kiegészítettek. Ennek ellenére, különösen nyolc gyermeke miatt, nem számított gazdag embernek, és mint a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje, nem adhatott volna sok hozományt lányainak.
Testvérei közül Cassandra Elizabeth (1773-1845) volt Jane egyetlen lánytestvére és legfőbb bizalmasa. Jane-nek több mint száz Cassandrához írt levele maradt fönn, bepillantást engedve az írónő életének bensőségesebb részleteibe.
Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját. Nem egy olvasó tűnődött már el azon, hogy A klastrom titkában szereplő Catherine Morland gyermekkora, legalábbis részleteiben, vajon mennyire hasonlított az írónő saját gyermekkorára. A regény Catherine-je szívesen hengergőzött le a házuk mögött lévő domboldalon, és jobb szerette a krikettet és baseballt a gyermekjátékoknál.
Austen meglehetősen sokat olvasott korának népszerű és szépirodalmából egyaránt. Apja 1801-re 500 könyvből álló könyvtárral rendelkezett, és Jane 1798. december 18-i levelében megemlíti, hogy jómaga és családja „lelkes olvasói a regényeknek, és nem szégyellik magukat miatta”. Habár saját regényeiben illedelmes hangnemet választott, jól ismerte a tizennyolcadik századiakat is, mint pl.: Henry Fielding és Samuel Richardson műveit, melyek sokkal gátlástalanabbak voltak, mint a későbbi, Viktória-korabeli regények. Gyakran újraolvasta Richardson Grandisonját és a Madame D’arblay-ként is ismert Fanny Burney regényeit. Burney Cecilia című művének egyik kifejezése nyomán lett az akkor még Első benyomások címet viselő regény Büszkeség és balítélet.
Amikor 1796-ban megjelentették Burney Camilláját, a megrendelők között volt egy bizonyos „Miss J. Austen, Steventonból”. A regény védőbeszédében, mely A klastrom titkában hangzik el, Austen három regényt dicsér: Burney Ceciliáját, Camilláját és Maria Edgeworth Belindáját. Jane Austen megkomolyodó látásmódja, elszakadása korai írásainak túláradó vidámságától és szertelenségétől az 1793-94 körül írt, ám csak 1871-ben kiadott rövid levélregényében, a Lady Susanben válik egyértelművé. A jellemét és éles elméjét a társadalmi öngyilkosságig megrögzötten edző nő képe valójában tanulmány a csalódásról és a nők sorsáról egy olyan társadalomban, amelynek nincs szüksége a gyengébb nem keményebb, férfiasabb képességeire.
Mivel Austen regényeiben mélyrehatóan foglalkozik a szerelemmel és a házassággal, nem teljesen hiábavaló megpróbálkozni szerelmi kapcsolatainak pontos leírásával. Sajnos kevés a kézzelfogható tárgyi bizonyíték, mert nővére, Cassandra féltő gonddal őrizte húga magánéletének titkait, a Jane halála után megmaradt leveleket pedig cenzúrázta: egyeseket megsemmisített, másokat feldarabolt. De maguk a regények egyértelmű bizonyítékul szolgálnak arra, hogy szerzőjük egyaránt ismerte a szerelem, és a viszonzatlan szerelem érzését is. Legkorábbi regényét, az Értelem és érzelem címűt 1795 táján, levélregényként kezdte el írni, és főhősei után Elinor és Marienne-nek nevezve.
Jane Austen szerette a társasági összejöveteleket, korai levelei hampshire-i bálokról és táncmulatságokról számolnak be, valamint londoni, bath-i és southamptoni látogatásokról, ahol előadásokat tekintett meg. Egy bizonyos Mrs. Mitford híres állítása szerint Jane „a legcsinosabb, legostobább, legmesterkéltebb férjvadász nőszemély volt, akire valaha emlékezett”. Igaz, úgy tűnik Mrs. Mitfordot személyes féltékenység hajtotta, és ezt a leírást nehéz avval a Jane Austennel összeegyeztetni, aki tizennyolc éves kora előtt megírta A három nővért.
1795-1796 között Austen Thomas Lefroy-jal, öreg barátja, Mrs. Anne Lefroy ír rokonával kacérkodott. 1796. január 14-15.-én, kissé gunyorosan ezt írja Cassandrának: „Mondd el Marynek, hogy Heartley uraságot és minden birtokát rá hagyományozom, az ő kizárólagos jövőbeni hasznára és élvezetére. És nem csupán őt, de összes többi csodálómat is ráruházom, akárhol is találja meg őket. Azt a csókot is ráhagyom, amit C. Powlett akart nekem adni, mivel a jövőben Tom Lefroy úrra kívánom korlátozni magam, akiért egy lyukas garast sem adnék. Arról is biztosítsd őt, Warren közömbösségének utolsó és elvitathatatlan bizonyítékaként, hogy annak az úriembernek a képét valójában nekem rajzolta, és szó nélkül átadta nekem. Péntek -- Végre eljött a nap, amikor utoljára flörtölök Tom Lefroyjal, és mire ezt megkapod, már mindennek vége. Könnyek szöknek szemembe a szomorú gondolattól.”
Ennek ellenére mindig is tudni lehetett, hogy Tom nem engedhetne meg magának a Jane-nel kötött házasságot. Miután ír jogi főméltóság lett, unokaöccsének megvallotta, hogy „kisfiús szerelemmel” viseltetett Jane Austen iránt. Egy évvel később Mrs. Lefroy, aki elítélte Tom Jane-nel szembeni magaviseletét, megpróbálta összehozni a cambridge-i Emmanuel College ösztöndíjasával, Samuel Blackall tiszteletessel, de Jane-t hidegen hagyta a férfi közeledése.
1796 októbere és 1797 augusztusa közt Austen befejezte a Büszkeség és balítélet (akkori címén: Első benyomások) első változatát. 1797-ben apja egy londoni kiadóhoz írt levelet a regény kiadásának lehetősége felől tudakozódva, de nem érkezett válasz. Austen korai regényei közül az utolsót, A klastrom titkát, 1798-99 környékén írta, melynek eredeti címe Susan lehetett.
1800 vége felé hetvenhez közel járó apja hirtelen úgy döntött, hogy visszavonul Bath-ba, és a rákövetkező évben a család is odaköltözött. Bath-ban töltött éveik során minden nyáron elutaztak a tengerpartra, és egyik nyaralásuk alkalmával esett meg Jane legtitokzatosabb szerelmi kalandja. Erről csupán annyit lehet tudni, amennyit Jane Austen halála után Cassandra az unokahúgainak elmondott, és még azután sem írtak róla évekig. Míg a család a partvidéken időzött (valószínűleg Lyme-tól nyugatra, Devonshire déli részén), Jane találkozott egy fiatalemberrel, aki, úgy tűnt, kellően belészeretett. Cassandra később is elismerően beszélt róla, és úgy gondolta, Jane számára jó parti lehetett volna. Caroline szerint „elváltak, de Jane a lelkére kötötte, hogy keresse fel őket újból.”
Ennek ellenére nem sokkal később az ifjú halálhíréről számoltak be. Nem lehet bizonyosan tudni, hogy Jane-t mennyire érintette mélyen ez a csalódás, de jó néhányan eltűnődtek azon, hogy Austen 1817-es, Meggyőző érvek című regényében vajon ez az élmény tükröződik-e, ahogy életét feldolgozza. Jane Austen 1802-1803 folyamán 27 éves volt, mint a Meggyőző érvek főhősnője, Anne Elliot is, és a műben a kérdéses jelenet Lyme-ban játszódik le.
Egy jóval ismertebb eset 1802. december 2-án történt, amikor Jane és Cassandra a Steventonhoz közeli Manydownban, a Bigg családnál jártak. Harris Bigg-Wither, aki hat évvel fiatalabb volt nála, megkérte Jane kezét, amire az igent mondott, habár nem szerette a férfit. Másnap azonban meggondolta magát, és váratlanul megjelentek Cassandrával Steventonban (ahol testvérük, James volt már a pap), és ragaszkodtak ahhoz, hogy másnap távozzanak a környékről és Bath-ba mehessenek. Az efféle ügy szégyenletes dolognak számított, de úgy tűnik, Jane-t ez nem hatotta meg, hiszen bár Mr. Bigg-Withers gazdag volt, egyúttal „terjedelmes és kellemetlen” is. Mint az közismert, Jane-nek egyetlen Cassandrához írott levelét sem őrizték meg 1801 júniusa és 1804 augusztusa között, melyekben említést tehetett volna szerelmi kalandjairól. Jane végül, Cassandrához hasonlóan sohasem házasodott meg.
1803-ban a Susan kéziratát Richard Crosby könyvkiadónak egy cseppet sem kecsegtető összegért, 10 fontért adta el. A kiadó azonnal meg akarta jelentetni, és bár meghirdették, rejtélyes módon nem jelent meg. 1804-ben Jane elkezdte a The Watsons című regényét, de hamar félbehagyta. 1804-ben Jane legkedvesebb barátja, Mrs. Anne Lefroy hirtelen meghalt, 1805 januárjában pedig édesapja hunyt el Bath-ban. Az otthon megmaradó családnak járó fizetséget jelentősen mérsékelték, mivel Mr. Austen jövedelme egyházi javadalmakból származott, melyek halála után megszűntek. Ezért az Austen-fivérektől származó támogatásból kellett megélniük, valamint egy viszonylag csekély összegből, amit vőlegénye hagyott Cassandrára. Mindez összesen évi 450 fontot tett ki.
1806-ban aztán Bath-ból előbb Cliftonba, majd Southamptonba költöztek. Jane két évvel később egy Cassandrához írt levelében emlékezik vissza rá, hogy „a menekülésnek mekkora boldogságával” távozott Bath-ból.
1809-ben végül Jane bátyja, Edward biztosított a család számára egy kisebb házat hampshire-i birtokán, Chawton falujában, nem messze Steventontól. Mielőtt elhagyta volna Southamptont, levelet váltott a vonakodó könyvkiadóval, melynek Jane Susan című művét adta el, de nem kapott megelégedésére szolgáló választ. A Chawtonban való letelepedés reménye új célt adott életének, és elkezdte kiadásra előkészíteni az Értelem és érzelem című regényt. Két évvel később Thomas Egerton beleegyezett az Értelem és érzelem kiadásába.
A könyv a szerző neve nélkül („egy hölgy tollából”) jelent meg 1811 novemberében. Kezdetben csak a legszűkebb családi kör tudta, hogy ki az írója. A kor két legfontosabb kritikai lapja, a Critical Review és a Quarterly Review viszont örömmel fogadta az útmutató és a szórakoztató hangvétel ügyes vegyítését. Az első kiadás 140 font hasznot hajtott Jane-nek.
A sikertől felbátorodva Austen elkezdte átdolgozni az Első benyomásokat, a később Büszkeség és balítéletre keresztelt regényt pedig 1812 novemberében adta el, és, ahogy egy levelében nevezte, „édes, drága gyermeke” 1813 januárjának végén kiadásra került.
Már 1812-ben elkezdett dolgozni a Mansfield Parkon, amit csupán 1813-ban fejezett be. Ugyancsak 1813 folyamán kezdett széles körben kitudódni a Büszkeség és balítélet írójának kiléte. Ahogy Jane Austen 1813. szeptember 25-én kelt levelében írja: „Henry hallotta, hogy Skóciában a B&b.-t melegen dicsérte Lady Robert Kerr és még egy Hölgy […] és testvéri hiúságtól és szeretettől fűtve ki kellett kottyantania, hogy ki írta azt!”. Mivel Austen a Büszkeség és balítélet szerzői jogát már jó előre eladta 110 fontért (valószínűleg azért, hogy mihamarabb csinos fizetséghez jusson, semhogy várnia kelljen, amíg az eladásból származó haszon szépen lassan becsorog), nem kapott semmit, amikor 1813-ban másodjára is kiadták.
1813 októberében megjelent az Értelem és érzelem második kiadása is. Bátyja, Henry, aki akkoriban Londonban élt, gyakran viselkedett közvetítőként Jane és a kiadók közt, és alkalmanként Jane is Londonba ment, hogy átnézze a javított szöveget. Ezek az évek Jane Austen számára sikert és megbecsülést hoztak. Megelégedve láthatta, hogy könyveit kiadják, jó kritikát kapnak és széles körben olvassák. A régensherceg, a későbbi IV. György király annyira szerette műveit, hogy minden kastélyában tartott egy Jane Austen sorozatot.
1813 októberében történt az is, hogy a régensherceg egyik orvosát elhívták, hogy Henry betegségét kezelje. Így került Jane kapcsolatba Mr. Clarke-kal, a régensherceg könyvtárosával, aki a herceg azon kérését tolmácsolta, hogy következő művét ajánlja neki. A Mansfield Park 1814-ben jelent meg, és hat hónap alatt elfogyott az összes példány. Ekkor Austen már az Emmán dolgozott.
Harminchét éves korában, 1813. november 6-án kelt levelében ezt írta: „Erről jut eszembe, mivel búcsút kell mondanom a fiatalságomnak, egyre több kellemességet találok a gardedámságban, hiszen immár a tűz mellé telepedhetek egy díványra és annyi bort ihatok, amennyit csak akarok.” Pár nappal korábban megírta, hogy „vettem egy Hangverseny-jegyet és egy kis csokor virágot öregkorom felköszöntésére.”
1815 decemberében megjelent az Emma, amit a régenshercegnek ajánlott. A Mansfield Park második kiadása 1816 februárjában látott napvilágot, de nem aratott sikert. A Mansfield Park újrakiadásán elvesztette azt, amit az Emmán kezdetben megkeresett.
A kritikusok erkölcsi felfogásáért és szórakoztató hangvételéért dicsérték regényeit, csodálták Austen jellemábrázoló készségét, valamint örömmel fogadták könyveinek egyszerű realizmusát, amely üdítő változatosságot jelentett az akkoron divatosnak számító romantikus melodráma műfajától. Élete utolsó tizennyolc hónapjában Austen az írással volt elfoglalva. 1816 elején, halálos betegségének kezdetén, elkezdte kidolgozni egyik börleszk regényötletét.
A Meggyőző érvek megírásához 1815 augusztusában látott hozzá, és pontosan egy évre rá fejezte be, igaz, hogy 1816 folyamán egyre többet betegeskedett. 1817 elején Austen egy másik regényen, a Sanditonon kezdett el dolgozni, de márciusban félbe kellett hagynia. Április 27-én megírta végrendeletét, melyben majdnem mindent Cassandrára hagyott. Május 24-én Winchesterbe szállították gyógykezelésre, ahol 1817. július 18-án, pénteken, negyvenegy éves korában hunyt el. Nem tudni biztosan, mi okozta a halálát, de valószínűnek tűnik, hogy Addison-kórban [megj.: a mellékvese csökkent működése okozza] szenvedett. A Winchesteri székesegyházban temették el 1817. július 24-én.
A Meggyőző érvek és A klastrom titka című regényeket Henry készítette elő kiadásra, és 1817 végén, posztumusz publikálták egy négykötetes, közös kiadásban. Mint korábbi regényeinél, Jane Austen neve ezúttal sem jelent meg a borítón (melyen csak ennyi szerepel: „ a „Büszkeség és balítélet„ és a „Mansfield Park„, stb. írójától), de a kötetben volt egy „életrajzi jegyzet az íróról”, amelyet Henry nagyjából ugyanabban a hangvételben írt meg, mint a sírfeliratát, mely először jelölte meg Jane Austent szerzőként.
Élete során egyetlen érdemeihez méltó kritikát kapott. Sir Walter Scott írása az Emmáról a Quarterly Review 1816. márciusi számában jelent meg, melyben a névtelen írót, mint a modern regény kiváló képviselőjét üdvözölte az új, realista hagyományban.
1811 Sense and Sensibility – Értelem és érzelem
1813 Pride and Prejudice – Büszkeség és balítélet
1814 Mansfield Park – A Mansfieldi kastély
1815 Emma – Emma
1817 Northanger Abbey – A klastrom titka
1817 Persuasion – Meggyőző érvek
Befejezetlen regényei:
1871 Lady Susan – Lady Susan / Női levelek
1871 The Watsons – A Watson család története
1925 Sanditon – Charlotte
Gyűjtemények:
1922 Love And Freindship: And Other Early Works
1993 Catharine: And Other Writings
Életrajzi könyvek és monográfiák:
1884 Letters of Jane Austen
1932 Jane Austen’s Letters To Cassandra
1968 David Lodge: Jane Austen: ’Emma’: A Casebook
1977 Marghanita Laski: Jane Austen and Her World
1986 Marghanita Laski: Jane Austen: Literary Lives
2001 Carol Shields: Jane Austen
forrás: ekultura.hu
>> nemfelunkakonyvektol @ gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése