"– Elnézést a zenebonáért. Az embereim egy kissé lázba jöttek, mert rajtam kívül még nem láttak fehér embert. Szerintem azt hitték, én vagyok az egyetlen ilyen teremtmény, és nyilván megrázta őket a felismerés, hogy van még belőlem kettő."Vélemény:
Ha a blogom visszajáró olvasói közé tartoztok, akkor lehet emlékeztek még a szintén a Park Könyvkiadó gondozásában megjelenő korábbi Attenborough könyvről, az Állatkerti gyűjtőutakról írt értékelésemre, legalábbis arra, hogy egyáltalán volt ilyen... :P Nos, annak a bejegyzésnek a végét azzal a felkiáltással zártam le, hogy mindenképp szeretnék még tőle olvasni a jövőben, amire a legnagyobb örömömre, nem is kellett sokat várnom: még idén ugyanis, pár hónappal az előző kötet megjelenése után ugyanis kézbe is vehetjük a folytatást, ami ezúttal az Utazások a világ túlsó felére címet viseli.
A korábbi kötet felépítését követve ezúttal is három helyet barangolhatunk be az ifjú David Attenboroughval, valamint társaival, az Állatkerti gyűjtőutakból már jól ismer Charles Lagus és lelkes fiatal Geoffrey Mulligan operatőrökkel. Az úticélok között ezúttal Pápua Új-Guinea, Madagaszkár és Ausztrália Északi területe szerepel, ami már jó előre újabb különleges tájakat és ismeretlen, egzotikus kalandok tárházát engedni sejtetni. Jelen könyv tartalmában azonban már egy kissé más irányba kanyarodik, ugyanis az állatok mellett itt sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi őslakosok és a különböző kultúrák, szokások és hagyományok.
Hiába telt el közel hatvan év az eredeti történetek papírra vetése és a jelenlegi megjelenés között, a neves természettudós kalandjai mit sem vesztettek a frissességükből. Bár azóta sok minden megváltozott az általa megjárt helyeken, mindezek lenyomata legalább az utókor számára részben fennmaradhatott többek között az ő írásainak köszönhetően.
Mivel ezúttal már tudtam, hogy mire számítsak a könyv kapcsán, így nem ért akkora meglepetés, mint az első Attenborough könyvem olvasásakor, sőt valójában olyan érzés volt, mintha az Állatkerti gyűjtőutakat folytatnám épp. Ismét ugyanaz az olvasmányos és könnyed stílus köszönt vissza a lapokról, amelybe gondolkodás nélkül és boldogan veti bele magát az ember. Imádom Attenborough szenvedélyességét, amit nem csak a különleges állatok részére tartogat, hanem a különböző népcsoportok és azok kultúráinak számára is. Az Utazások a világ túlsó felére minden sorából sugárzik az a már-már gyermeki lelkesedés, ami azt hiszem Attenborough sajátja. Még a leglehetetlenebb körülmények sem késztetik meghátrálásra, nem könnyen adja fel, s örökké motivált és nem utolsó sorban alázatos marad mind a munkája, mint az őt körülvevő környezet iránt. Minden kalandját áthatja valami emelkedett meghittség és sok esetben a finom humor, amitől egyáltalán nem akaródzik majd lerakni egy pillanatra sem a könyvet.
Számos részlete volt ezúttal is nagy hatással rám és örömmel üdvözöltem minden új ismeretet, amikről eddig sejtésem sem volt. Egyet emelnék ki ezek közül, ami a rakománykultusz elnevezést viseli magán és érdekessége, hogy a Csendes-óceán legkülönbözőbb részein bukkantak fel az évek során, egymástól teljesen függetlenül. Ezeken a területeken is lelkes misszionáriusok végezték hittérítő munkájukat, ám a feladatuk nem volt épp egyszerű a gyakran kőkorszaki viszonyok között élő törzsek körében. A bennszülöttek számára a betolakodó idegenek által hozott különleges tárgyak, vagyis a "rakomány"-ok olyan számukra ismeretlen az alapanyagokból készültek, amik nem találhatók meg önmagukban a természetben, s ők csak annyit láttak, hogy repülőgépeken vagy hajókon érkeznek, tehát minden bizonnyal természetfeletti eredetűek és az istenek küldik őket. Innentől tovább bonyolódott a helyzet, ugyanis a bennszülöttek a saját ismereteikhez és tudásukhoz igyekezvén igazítani az új hitüket, végül egy John Frum nevű vezetőt tettek meg prófétájuknak, akit amúgy sosem láttak, s akinek végül egyetlen jövendölése sem akart valóra válni. Kicsit lentebb ebből idéztem nektek, de a teljes történet persze nem ér itt véget, ahhoz ugyanis mindenképp el kell olvasnotok a könyvet, de higgyétek el, hogy megéri!
Hogy egy kicsit panaszkodjak is... Egyetlen nagy bajom van ezzel a kötettel, csakúgy, mint az előző résszel... A csodás és különlegesen helyszíneken megörökített fotók ezúttal is a félfamentes papírra nyomás áldozatául estek. A fekete-fehér fotók ugyanis sok esetben voltak rossz minőségűek, a fény-árnyék viszonyok miatt a sötétebbre sikerült képek alig látszanak vagy épp a méretük miatt válnak élvezhetetlenné. Kis kárpótlást jelentenek a fejezeteket elválasztó, színes, jó minőségű fotókat tartalmazó oldalak, amik ezúttal is igazán különleges élményt jelentenek.
Összességében anélkül, hogy tovább szaporítanám a szót, ugyanazt tudom elmondani, mint a régebbi értékelésemben is: a kedvenc olvasmányok listáján a helye és még sok David Attenborough-t a magyar népnek! <3 :)
A korábbi kötet felépítését követve ezúttal is három helyet barangolhatunk be az ifjú David Attenboroughval, valamint társaival, az Állatkerti gyűjtőutakból már jól ismer Charles Lagus és lelkes fiatal Geoffrey Mulligan operatőrökkel. Az úticélok között ezúttal Pápua Új-Guinea, Madagaszkár és Ausztrália Északi területe szerepel, ami már jó előre újabb különleges tájakat és ismeretlen, egzotikus kalandok tárházát engedni sejtetni. Jelen könyv tartalmában azonban már egy kissé más irányba kanyarodik, ugyanis az állatok mellett itt sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi őslakosok és a különböző kultúrák, szokások és hagyományok.
Hiába telt el közel hatvan év az eredeti történetek papírra vetése és a jelenlegi megjelenés között, a neves természettudós kalandjai mit sem vesztettek a frissességükből. Bár azóta sok minden megváltozott az általa megjárt helyeken, mindezek lenyomata legalább az utókor számára részben fennmaradhatott többek között az ő írásainak köszönhetően.
Mivel ezúttal már tudtam, hogy mire számítsak a könyv kapcsán, így nem ért akkora meglepetés, mint az első Attenborough könyvem olvasásakor, sőt valójában olyan érzés volt, mintha az Állatkerti gyűjtőutakat folytatnám épp. Ismét ugyanaz az olvasmányos és könnyed stílus köszönt vissza a lapokról, amelybe gondolkodás nélkül és boldogan veti bele magát az ember. Imádom Attenborough szenvedélyességét, amit nem csak a különleges állatok részére tartogat, hanem a különböző népcsoportok és azok kultúráinak számára is. Az Utazások a világ túlsó felére minden sorából sugárzik az a már-már gyermeki lelkesedés, ami azt hiszem Attenborough sajátja. Még a leglehetetlenebb körülmények sem késztetik meghátrálásra, nem könnyen adja fel, s örökké motivált és nem utolsó sorban alázatos marad mind a munkája, mint az őt körülvevő környezet iránt. Minden kalandját áthatja valami emelkedett meghittség és sok esetben a finom humor, amitől egyáltalán nem akaródzik majd lerakni egy pillanatra sem a könyvet.
Számos részlete volt ezúttal is nagy hatással rám és örömmel üdvözöltem minden új ismeretet, amikről eddig sejtésem sem volt. Egyet emelnék ki ezek közül, ami a rakománykultusz elnevezést viseli magán és érdekessége, hogy a Csendes-óceán legkülönbözőbb részein bukkantak fel az évek során, egymástól teljesen függetlenül. Ezeken a területeken is lelkes misszionáriusok végezték hittérítő munkájukat, ám a feladatuk nem volt épp egyszerű a gyakran kőkorszaki viszonyok között élő törzsek körében. A bennszülöttek számára a betolakodó idegenek által hozott különleges tárgyak, vagyis a "rakomány"-ok olyan számukra ismeretlen az alapanyagokból készültek, amik nem találhatók meg önmagukban a természetben, s ők csak annyit láttak, hogy repülőgépeken vagy hajókon érkeznek, tehát minden bizonnyal természetfeletti eredetűek és az istenek küldik őket. Innentől tovább bonyolódott a helyzet, ugyanis a bennszülöttek a saját ismereteikhez és tudásukhoz igyekezvén igazítani az új hitüket, végül egy John Frum nevű vezetőt tettek meg prófétájuknak, akit amúgy sosem láttak, s akinek végül egyetlen jövendölése sem akart valóra válni. Kicsit lentebb ebből idéztem nektek, de a teljes történet persze nem ér itt véget, ahhoz ugyanis mindenképp el kell olvasnotok a könyvet, de higgyétek el, hogy megéri!
Hogy egy kicsit panaszkodjak is... Egyetlen nagy bajom van ezzel a kötettel, csakúgy, mint az előző résszel... A csodás és különlegesen helyszíneken megörökített fotók ezúttal is a félfamentes papírra nyomás áldozatául estek. A fekete-fehér fotók ugyanis sok esetben voltak rossz minőségűek, a fény-árnyék viszonyok miatt a sötétebbre sikerült képek alig látszanak vagy épp a méretük miatt válnak élvezhetetlenné. Kis kárpótlást jelentenek a fejezeteket elválasztó, színes, jó minőségű fotókat tartalmazó oldalak, amik ezúttal is igazán különleges élményt jelentenek.
Összességében anélkül, hogy tovább szaporítanám a szót, ugyanazt tudom elmondani, mint a régebbi értékelésemben is: a kedvenc olvasmányok listáján a helye és még sok David Attenborough-t a magyar népnek! <3 :)
Kedvenc idézet:
"– És John miért nem jött még vissza, Sam?
– Én nem tudni. Lehet, kormány emberek nem engedni, de ő fog jönni valamikor. Megígérni, hogy jönni.
- De Sam, John tizenkilenc évvel ezelőtt ígérte meg, hogy hozza a rakományt. Csak ígérget, újra meg újra, de a rakomány még mindig nincs itt. Nem hosszú ez a tizenkilenc év? Érdemes rá várni?
Sam fölemelte a tekintetét a földről, és rám nézett.
- Ha kétezer év út várni Jézus Krisztus, és nem jönni, akkor én várni tizenkilenc év John."
Eredeti cím: Journeys to the Other Side of the World
Nyelv: magyar
Fordította: Szabó Olimpia
ISBN: 9789633554531
Eredeti megjelenés: 2018.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 372
Kiadta: Park Könyvkiadó
Fülszöveg:
Az 1950-es évek közepén született Egy ifjú természettudós történetei Állatkerti gyűjtőutak című könyvének sikere után az 1960-as évek elején az ifjú David Attenborough újabb utakra indul. Ezúttal Madagaszkárt, Új-Guineát és a Csendes-óceán térségét, valamint az ausztráliai Északi területet keresi fel filmes stábjával. Kalandos utazásairól olvasva megismerjük többek között Pentecost szigetének toronyugróit, az ősi tongai királyi kavaceremóniát, és olyan különleges állatokat is, mint a paradicsommadarak, a kaméleonok és a szifakák. A bőséges képanyaggal és térképekkel ellátott kötet szellemes, könnyed és áradóan mesélő stílusával méltán varázsolja el olvasóját.
Nyereményjáték
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A leírás:
Alkata gyíkszerű, hát-hasi irányban kissé lapítottak, fejük erősen megnyúlt, arckoponyájuk erőteljes, rövid nyakon foglal helyet. Farkuk hossza megegyezik a test hosszával, de oldalirányban lapított; evezőszervként működik a vízben. Kültakarója rendkívül erős, páncélszerű – innen ered régebbi nevük: páncélos hüllők.a Rafflecopter giveaway Állomások:
11.30 - Spirit Bliss Sárga könyves út
12.03 - Readinspo
12.06 - Flora the Sweaterist
12.09 - Pandalány olvas
12.12 - Nem félünk a könyvektől
12.15 - Zakkant olvas
Képek forrása:12.03 - Readinspo
12.06 - Flora the Sweaterist
12.09 - Pandalány olvas
12.12 - Nem félünk a könyvektől
12.15 - Zakkant olvas
>> nemfelunkakonyvektol @ gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése