Stieg Larsson - A tetovált lány

Eredeti cím: Män som hatar kvinnor
Nyelv: magyar
ISBN: 9789639884229
Eredeti megjelenés: 2005.
Kötésmód: puhatáblás
Oldalszám: 574
Kiadta: Animus

Fülszöveg:

Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki – mintha az őrületbe akarná kergetni – minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

"Mikael a sárkányt nézegette. A lány hátán végigkacskaringózó kép a jobb lapockájától a fenekéig ért. Mikael összeszámolta Lisbeth tetoválásait. A sárkányon és a nyakán levő darázson kívül folyondármotívum ékeskedett a bokáján és a bal bicepsze körül, a csípőjén egy kínai írásjegy, a vádliján egy rózsa. A sárkánytól eltekintve mindegyik tetoválás pici volt, diszkrét."

Vélemény:

Olyan rég tervben volt már ez a könyv és végre eljutottam az olvasásáig. Külön öröm, hogy eddig valahogy sikerült elkerülni a filmes feldolgozásait, így teljes volt az újdonság varázsa. Merthogy a varázs tényleg megvolt, bár nem tudom, hogy használhatom e ezt a szót erre a tényszerű, intelligens és szuper krimire.

Nem tudom amúgy miért nem olvasok több krimit, pedig alapvetően szeretem őket. Ez pedig az első skandináv krimim, amikről tudni kell, hogy elképesztően nagy népszerűségnek örvendenek, így talán nem is olyan meglepő, hogy végül mennyire magával ragadott a történet. Pedig az első 30-40 oldal még nem győzött meg. Sok különböző szereplő, sok tényszerű adattal, ami kissé szárazzá tette a történetet és abszolút fogalmam sem volt arról, hogy hol fognak összeérni a szálak, aztán a szereplők körül történő események egyszer csak beindultak és onnantól nem volt megállás. Nem bírtam letenni a könyvet.

Az elvesztett unokahúg történetének a végét már az elején sejtettem, de ettől függetlenül mindig sikerült elbizonytalanítani a többi szereplő reakciónak a történet különböző pontjain. Persze kaptunk egy (vagy több?) nagy csavart is a gyilkosságok révén, aminél sokszor csak pislogtam, hiszen hihetetlen volt, hogy ennyi minden történhet egyszerre. Újra és újra sikerült ledöbbennem a váratlan fordulatokon. Sokkoló volt a szereplők magánszférája is, főként persze Lisbethé. Nem akarom lelőni a dolgokat annak, aki még nem olvasta, de ennyire letaglózóan és tárgyilagosan megírni az erőszakot... Megrendítő volt.

A karakterek nagyon erősek. Mindig szeretem, ha a szereplők érzelmi szálakon is egybefonódnak, itt ez is megtörténik, de nem a habos-babos rózsaszín módon, hanem mint a való életben. Imádtam Lisbeth és Mikael párosát: Lisbeth egy nagyon különleges és erős karakter, nem enged közel magához senkit és mi is vajmi keveset tudunk meg róla, mégis a regény folyamán egyre közelebb kerülünk hozzá, egyre kíváncsibbak vagyunk rá és az életére, és láthatjuk azt is, mennyi változáson megy keresztül. Kíváncsi vagyok, hogy a következő kötetek során mit várhatunk majd tőle. Mikail ellenben egy teljesen más személyiség: az élete egy nyitott könyv mindenki számára, bőkezűen bánik a mások iránti kedvességgel és jósággal. Egy igazi, egyenes ember. Nagyon erős az összhang közöttük és erős ívét adják ezzel a regénynek.

Összességében annyi minden történt és annyi mindent ki lehetne emelni. Larsson nagyon alaposan és nagyon jól ír és képes a realitás talaján maradni. Olvasni kell! Ennél jobban nem tudom megfogalmazni az érzéseimet. A következő kötet már vár és lassan ideje lesz sort keríteni a filmekre is!

A borító:

Az eredeti borítóhoz volt szerencsém, ami bár könyvtári példány lévén elég viseletes volt már, de még így is jobban mutatott, mint a filmes. Ez utóbbinál most kivételesen nem is a Daniel Craig iránti ellenszenvem nyomott sokat a latba, hanem a Lisbethet játszó színésznő képe... Készültek sokkal jobb promó képek is... Én biztosan mást választottam volna. Ellenben az eredeti borító elég jól átadja a Lisbethtel kapcsolatos érzéseket. Egyszerű lett, de nagyszerű.

Kedvenc idézetek:

"– Most bemegyek, lezuhanyozom, és utána meztelenül befekszem az ágyadba. Ha túl öregnek érzed magad, akkor tiéd a kempingágy." 

"Az illusztrációnak odabiggyesztett szemcsés képen Mikael volt látható félig nyitott szájjal és felemelt ujjal, mintha a mellette álló egyenruhásnak adna utasítást. Valójában a kerti budihoz vezető utat mutatta meg a rendőrnek." 

"Rögtön megértette, hogy a szerelem pillanata akkor jön el, amikor az ember úgy érzi, hogy megszakad a szíve." 

"A barátság – az én megfogalmazásomban – két dolgon alapul. Tiszteleten és bizalmon. Mindkettőre szükség van. Mindkét félnél. Tisztelhetünk valakit, ám ha nincs meg a bizalom a másik iránt, úgy szétforgácsolódik a barátság." 

"– Mindenkinek vannak titkai – felelte Salander közömbösen. – Az a kérdés, sikerül-e kideríteni őket."