Dmitry Glukhovsky: Metro 2034

Eredeti cím: Метро 2034
Nyelv: magyar
ISBN: 9789630793032
Eredeti megjelenés: 2009.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 270
Kiadta: Európa Könyvkiadó

Fülszöveg:

2034. 

Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. 

Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással – így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve. 

A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt… 

S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink – akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik – egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését…

"Megértette: az életben semmit sem lehet félszívvel csinálni. Nem lehet kokettálni a sorssal, folyton azt ígérni neki, hogy majd kicsit később, a következő alkalommal teljesen a tiéd leszek… Talán nem is lesz újabb alkalom, és ha nem szánja el magát azonnal, akkor mi értelme élni?"

Vélemény:

Mivel már az előző kötet is nyögvenyelős volt nálam, így nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet elolvasni a következő részt, de a történet olyan csavarral zárult és még annyi potenciális lehetőség rejlik a sztoriban, hogy szerettem volna adni egy esélyt neki. De itt is megszenvedtem ezzel a 270 oldallal. Egyszerűen alig voltam képes rávenni magam az olvasásra...

Mondanám, hogy nem kötött le, de amikor épp olvastam, akkor érdekelt, hogy hova futnak ki az események, viszont úgy éreztem csak muszájból nyúlok hozzá megint. Pedig a történet maga jó, itt most kicsit más atmoszféra lengte be a történetet, mint az előző részben. A háttérsztori nyilván ugyanaz, így ez alapból megadja azt a komor színezetet, amit egy ilyen disztópikus könyvtől elvárna az ember. Az első részben rengeteg minden történik: bármilyen lassan folynak is az események, ott aztán van vér, öldöklés, rengeteg természetfeletti és rejtély, meg sok-sok mutáns.

Itt az előbbiekből szintén szép számmal találhatunk, viszont most valahogy sokkal kevesebb titok és mutáns bukkan fel, amit őszintén szólva nem is annyira bánok, mert így sokkal realistábbá vált ez a rész.

Ezúttal ugyebár Hunter és egy másik új karakter, Homérosz útját követhetjük végig. Ennek nagyon örültem, mert Hunterban már az első rész esetén is láttam potenciált, így örültem volna, ha többet megtudok róla. Még most is maradtak homályos foltok, de a korábbi igényeimet jórészt sikerült kielégítenie. :D Homérosz pedig inkább azt a vonalat képviselte, aki bár keveset tett hozzá az eseményekhez, inkább filozófiai kérdések feltevésében volt szerepe. Aztán... egy kicsit talán erőltetettnek éreztem a hősnő felbukkanását, bár persze miért is kellene megfeledkezni a másik nemről. Szása, akinek a szerepe az volt, hogy megmentse Huntert... igazából egy nagy klisé volt az egész lány, szerencsétlen. :)

Ami szerintem még érdekes volt, az Artyom felbukkanása. Bár az orosz nevekkel már gyakran hadilábon állok, de aki olvasta, nyugodtan cáfoljon meg, hogy ő ugyanaz az Artyom, aki az előző részben szerepelt, igaz? A néhány elejtett mondattal, hogy mi történt vele az első rész vége után, újra sikerült felcsigázniuk az érdeklődésem iránta. Ráadásul ismét egy olyan függővéget kaptunk, ami miatt muszáj lesz az utolsó részt is elolvasnom,

Összességében, ami nagyon tetszett, hogy nem a megszokott gonosszal álltunk most szemben, hanem egy sokkal valósabbal, egy betegséggel, ami minket is bármikor fenyegethet. Ez sokkal emészthetőbbé tette a könyvet, másrészről viszont marad az elején is elmondott vélemény. Nekem ez nehezen ment és félek, hogy a következő kötettől is ugyanez lesz várható.

A borító:

Meglepő módon sokkal jobb(ak) szerintem, mint az eredetiek. Még mindig imádom ezt a poszt-apo stílust, sokszor gondolkoztam el azon is a borítóra meredve, hogy ilyennek kellene e kinézniük azoknak a bizonyos mutánsoknak? Szeretem, ha egy borítón is el tudok merengeni.

Kedvenc idézetek:

"(…) ahhoz, hogy az emberek életét elvegyük, nem kell nagy hatalom. Ahhoz viszont senkinek sincs elég hatalma, hogy visszaadja a holtaknak az életet." 

"A félelem és a rémület egyáltalán nem ugyanaz. A félelem ösztönöz, cselekvésre késztet, találékonnyá tesz. A rémület megbénítja a testet, megdermeszti a gondolatot, azt veszi el az emberektől, ami emberi bennük." 

"Ebben a világban a holnap nem létezik. Nincs benne hely álmoknak, terveknek, reményeknek. Az érzések helyébe az ösztönök lépnek, amelyek közül a legfőbb a túlélés ösztöne. Túlélni bármi áron." 

"– Rossz életed volt? – kérdezte részvéttel a lány. – Unalmas. Tudod, amikor az egyik nap ugyanolyan, mint a másik, akkor úgy rohannak, hogy úgy látod, az utolsó nap is nagyon közel van már – próbálta magyarázni Homérosz. – Félsz, hogy semmire sem marad időd. És minden napod tele van ezernyi apró dologgal, ahogy végeztél eggyel, és kifújnád magad, máris neki kell látnod a következőnek. Valami olyanra, ami igazán fontos, se erőd, se időd nem marad. Mindig azt hiszed, sebaj, majd holnap. De a holnap nem jön el, mindig csak ma van – a végenincs mai nap."