Robert Galbraith: Halálos fehér - Nem félünk a könyvektől!

2020. július 5., vasárnap

Robert Galbraith: Halálos fehér

"Azt akarta, hogy a lány szabad legyen, szabadon lehessen az, ami ők voltak ketten. Hogy ha a körülmények megváltoznak... hogy legyen meg a lehetőség... legyen szabad, hogy egy nap talán kitalálhassák, mi más lehetnének még egymásnak."
1. rész: Robert Galbraith: Kakukkszó értékelése >>
2. rész: Robert Galbraith: A selyemhernyó értékelése >>
3. rész: Robert Galbraith: Gonosz pálya értékelése >>

Vélemény:
Bár már több mint egy év eltelt a magyar megjelenés óta, így egészen hihetetlennek tűnik, de szinte el sem tudom mondani, hogy mennyire vártam az új Galbraith kötetet. Nagy reményeket fűztem hozzá és hajtott a kíváncsiság, hogy mit tartogat számomra a legújabb rész. Végül túllendülve minden hátráltató körülményen, az elmúlt hetekben végre a kezeim közé vehettem a Halálos fehér-t, hogy aztán pár nap alatt át is rágjam magam rajta. Hogy végül megérte-e ez a hosszas várakozás és megkaptam-e, amit vártam? A szösszenetnyi összefoglaló után erre is kitérek majd...

Ugyanis ha nem emlékeznétek, akkor Strike nyomozóirodája épp újra szárnyalásba kezdett a shacklewell-i hasfelmetsző elfogásának köszönhetően, Robin pedig kimondta Strike-nak Matthewnak a boldogító igent... A negyedik rész itt veszi fel a fonalat, hogy aztán egy évet ugorva egy pénzzel nem kecsegtető, de felettébb különös új ügy terelje el szereplőink gondolatait a fizető munkákról. Egy zavart férfi, Billy jelenik meg Strike irodájában, aki úgy hiszi, gyilkosság szemtanúja volt gyermekként, ám a nyomok és a sors más irányba tereli a nyomozópárosunk figyelmét. A kusza, politikai intrikáktól sem mentes ügyet pedig Strike, de főként Robin magánélete sem teszi könnyebbé. A két főszereplőnek nem csak az emberi gyarlósággal, de saját magukkal is újfent meg kell küzdeniük...

Eredetileg egy nem túl pozitív képet akartam vázolni a Halálos fehérben megjelenő krimi-szálról, de hagyván kicsit leülepedni a történetet, rá kellett jöjjek, hogy nagyon nagy tévedésben voltam. Az első gondolataim egyike az volt, hogy maga a krimi vonulat egyszerűen nem kapott elég hangsúlyt. Furcsán frusztrált, hogy még a könyv felénél sem tartottunk, amikor is már szinte minden nyomot felfedtek és abban a hitben ringattam magam, hogy nyilvánvaló a bűncselekmény, az hogy ki ölt meg kit és ki miért fenyegeti a másikat. Annyira nyilvánvaló volt, vagy legalábbis annak tűnt, hogy sokáig bosszankodtam is rajta. Természetesen óriásit tévedtem és a nagyobb izgalmak csak ezután következtek. A könyv felénél ugyanis kaptunk egy nagyobb csavart és új irányt vett a nyomozás.
Innentől felpörögtek az események, de a legnagyobb sajnálatomra nem tudta megugrani azt a lécet, amit az előző kötetek támasztottak. Rowling még mindig zseniális, az aprólékossága, ahogy a nyomokat elszórja az utunkon, mint a kenyérmorzsákat... Szerettem az ötleteit és kimondottan fellelkesültem, amikor a(z eredeti) cím visszaköszönt a cselekményben... De sajnos ez most nem volt elég. Az előző kötetek nyomozásai sokkal összetettebbek és váratlanabbak voltak, a Halálos fehér azonban nem adta meg azt az újdonság-érzést, mint a korábbi kötetek és egyszerűen olyan érzésem volt, mintha ugyanazokat a köröket futnánk, csak még kevésbé izgalmasakat. 

Hiába minden, menthetetlen romantikus vagyok és a bevallom, a legjobban Robin és Strike kapcsolata miatt vártam igazán az új részt. Bizakodó voltam, de Rowling mintha kicsit megfeneklett volna a karaktereivel. Mindig is imádtam, ahogy felépíti a történeteit és a szereplőit és ez ebben a sorozatban sem volt másképp. Strike és Robin között mindig szikrázott a levegő, mindig ott volt az a bizonyos feszültség, ami igazán különlegessé tette a kapcsolatukat és amit ebben a részben sikerült egy hatalmas kliséhalmazzá változtatnia. Mintha elfogyott volna belőle a kreativitás: ugyanazokat a tipikus sablonokat követi, amik a romantikus történetek nagy részére jellemzők, szemtelenül megjátssza azt a kiszámítható fordulatot, hogy a szereplők elbeszélnek egymás mellett, mintha szándékosan félreértenék a másikat és természetesen azt is, hogy rajtuk kívül mindenki tudja a nyilvánvalót, csak ők maguk nem hajlandóak észrevenni azt.
Ez azért is bosszantó, mert nemcsak a karakterek kapcsolata sínyli meg az ötlettelenséget, hanem a személyiségük is. Robin, aki mindig egy kemény és belevaló csaj volt, egyszerűen nem képes kilépni egy nem működő és elképesztően rossz kapcsolatból. Érthetetlen a hozzáállása és úgy egészében a viselkedése, egyáltalán nem életszerű és a legrosszabb példa azok számára, akik egy rosszul működő párkapcsolat egyik feleként olvassák a könyvet. A rossz dinamika ellenére persze a végén megkaptam, amire áhítoztam, de az odavezető út lehetett volna sokkal jobb is. (Mondjuk, ha már valaki az első oldalakon agyoncsapja egy péklapáttal az elképesztően tenyérbemászó Matthewt... :D)

Ha a teljes egészet nézem, akkor örülök, hogy újra visszatérhettem a londoni Denmark Streetre. A szereplőket jó barátként üdvözlöm mindig újra és imádom az őket, valamint a nyomozásaikat körülvevő atmoszférát. A cselekmény összetettsége, egyedisége és izgalma most mégis úgy érzem messze elmaradt az előző kötetekétől és amolyan töltelékké vált, egy gyengébb átvezetéssé a következő részhez. Ettől függetlenül kíváncsian várom a folytatást és reménykedek, hogy Rowlingnak sikerül újra megtalálnia a hangját... :)


Kedvenc idézetek:
"Csodálatos dolog, ha az embernek adatik egy reménysugár, amikor már minden veszni látszott."
"– Süti nincs?
– Azt hittem, fogyni akar.
– Mint bármelyik valamirevaló dietetikus tanúsíthatja, amit autóban eszik az ember, az nem számít!"

Eredeti cím: Lethal White
Nyelv: magyar
Fordította: Nagy Gergely
ISBN: 9789634067955
Eredeti megjelenés: 2018.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 640
Kiadta: GABO

Fülszöveg:
Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…

Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése