"A sárkány hangja hangosan visszhangzott, ám mégsem állatiasan.
– Adjátok ide, és én megmentem a hajótokat.
– Jó, de megígéred, hogy minden nap megetetsz, meg sok figyelmet meg törődést kapok tőled? – motyogtam.
– Kedvel téged. Ez jó – jegyezte meg Teraeth."
Vélemény:
Azt hiszem lassan nyilvánvaló, hogy a fantasy az egyik abszolút elsődleges zsánerem, így akár tudatosan akarom, akár nem, előbb vagy utóbb a kezeim közé kerül minden meghatározó alkotása ennek a műfajnak. Nem is kérdés, hogy a Királyok vesztének (amúgy sem kis) híre ugyanúgy elért hozzám és tett is arról, hogy kellőképpen felcsigázza az érdeklődésem, majd a végeláthatatlan várólistámon landoljon a kötet. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ekkora kihívás jelent majd az olvasása...
Főszereplőnk Kihrin ugyanis rögtön az első oldalakon belecsöppen az események sűrűjébe. A nyomornegyedben felnövő fiú tolvajként próbál megélni és túlélni, de arra maga sem számít, hogy az aktuális munkája során egy démon figyel fel rá és pecsételi meg sorsát. A fiú így kerül az egyik ősi uralkodóház látóterébe, akik saját családjuk rég elvesztett tagját vélik felfedezni benne és maguk közé fogadják, hogy aztán a mesebelinek tűnő fordulat helyett a kegyetlenkedéssel teli törekvéseik elsődleges marionett bábujává tegyék... Innentől azonban nincs megállás: rabszolgaként saját akarat nélkül, boszorkánytanoncként egy sárkány kényszerű rabságában, ősi és halhatatlan népek vendégeként, démonok elől rejtőzve és nagyhatalmú istenek eszközeként Kihrinnek bőven kijut a jóból. Nem csoda hát, hogy letűnt korok jóslatai végül a hőssé válás útját jelölik ki számára, de vajon felkészülhet erre bárki is, felnőhet Kihrin egy ekkora feladathoz?
A kérdést itt függőben is hagynám, hogy ne lőjjem le még jobban az élményt (amit amúgy sem hiszem, hogy tudnék), ezért térjünk is át Jenn Lyons debütáló regényének egy sokkal átfogóbb áttekintésére. Tudjátok rengeteg fantasyt olvastam már, de manapság olyan könnyedén osztogatják ezt a címkét, hogy nehéz meglelni a valódi értékkel rendelkező történeteket. Még nehezebb olyan könyveket találni, amelyek az epikus fantasyk ismérveit követik és fel is tudnak nőni az általuk elvárt feladatokhoz. A Királyok veszte ez utóbbival próbálkozik és bár közel sem nevezhető tökéletesnek, mégis, az utóbbi idők egyik legjobb olvasásélményét jelentette.
Lyons a fantasy műfaj klasszikus elemeit nagyszerűen felhasználva egy rendkívül összetett és komplex új világot hozott létre, amelynek monumentalitását majdhogynem tökéletesen adaptálta a nagyjából 700 oldal könyvébe. Az egyik problémát mégis éppen ez jelenti. Hiába ugyanis a fantasztikus világépítés, Lyons rengeteg ötletet akart egyszerre a könyvébe szuszakolni és a létező összes fordulatot megpróbálta beleépíteni a cselekménybe. Mindez egyrészt biztosította az állandó izgalmat, másrészt viszont olyan szintű megfeszített figyelmet igényelt, amire minden leendő olvasónak javaslom a lélekben történő felkészülést. Majdhogynem az utolsó oldalakig kérdezgettem fennhangon, hogy "Mi van??? Nem értem!"... ugyanis hiába olvastam el többször egy-egy mondatot vagy bekezdést újra, a számos szereplőt, generációkra visszamenő rokonsági kapcsolatokat, testcseréket és ősi, rejtélyes jóslatokat felvonultató káoszban alig bírtam kiigazodni.
Már itt figyelmetekbe is ajánlom a kötet végén található függeléket, ami igen csak hasznos, ha épp már fogalmad sincs, kiről van épp szó vagy gőzöd sincs, hogyan ejtsd ki egy-egy szereplő vagy helyszín nevét. A különböző szavak kiejtése amúgy is érdekes pontja a Királyok vesztének, mert alapvetően minden épeszű szabályszerűséget figyelmen kívül hagy... Személy szerint egy külön lapra jegyzeteltem ki mindent, hogy ne kelljen újra és újra hátra lapoznom.
A temérdek információ ellenére azonban mégsem mondhatom, hogy nehéz lenne követni az eseményeket. A semmitmondó, ám fontos félinformációk általában néhány fejezet után értelmet nyernek és szép lassan, tégláról téglára felépül az a lenyűgöző, epikus világ, amit Lyons megálmodott. És ha már fejezetek, akkor szót kell ejtenem a naplószerű felépítéséről is történetünknek, ugyanis nem a hagyományos elbeszélő stílusban íródott. A főszereplő, Kihrin és egy Karom nevű utánzó beszélgetését jegyezte le a könyv egy másik fontos karaktere és látott el lábjegyzetekkel. Ez utóbbi sokakat inkább kizökkentett az olvasásból, ám én szerettem ezeket a nem egyszer humoros, ám néha teljességgel érdektelen kommentárokat.
Bár a világépítés a túlzó részletessége ellenére is teljes mértékig megvett magának, a benne élő karakterek már nem minden esetben győztek meg. Még így, az olvasás után sem vagyok biztos benne, hogy bárkit is sikerült a szívembe zárni, de legfőképp a főszereplőnkkel, Kihrinnel vagyok így. Ennek az önfejű ifjúnak mindig valahogy a rosszabbik oldalát sikerült megmutatnia. A pozitív megnyilvánulásait általában két szóval és fél perc alatt sikerült lerombolnia a gyerekes beszólásaival, a szétszórtságával, a gyakran idegesítő, fejjel a falnak stílusával. Sokszor idegennek hatott a viselkedése, mert egyszerűen több érettséget vártam volna tőle. De beszélhetnék a kétszínű, kegyetlen D'Mon uralkodóház bármelyik tagjáról, a furcsa, sötét és világos elfeket koppintó vanékról is. Valahogy egy-egy, általában negatív tulajdonságukat sikerült mindig kidomborítani és ezért sem sikerült senkit a szívembe zárni. Talán a boszorkány Tyentso karakterében látom így utólag is a legtöbb potenciált, de szívesen várom a ti véleményeiteket is!
Tehát alapvetően rengeteg minden tetszett, mert új volt, izgalmas és lendületes, a negatívumai ellenére is sodort magával és egyszerűen képtelen voltam letenni, amikor a kezeim közé került. A fordulatok sorjáztak és a végkifejlet is igazán monumentális lett. Bízom abban, hogy a folytatás is lesz hasonlóan nagyszerű élményeket rejt majd magában!
Azt hiszem lassan nyilvánvaló, hogy a fantasy az egyik abszolút elsődleges zsánerem, így akár tudatosan akarom, akár nem, előbb vagy utóbb a kezeim közé kerül minden meghatározó alkotása ennek a műfajnak. Nem is kérdés, hogy a Királyok vesztének (amúgy sem kis) híre ugyanúgy elért hozzám és tett is arról, hogy kellőképpen felcsigázza az érdeklődésem, majd a végeláthatatlan várólistámon landoljon a kötet. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ekkora kihívás jelent majd az olvasása...
A kérdést itt függőben is hagynám, hogy ne lőjjem le még jobban az élményt (amit amúgy sem hiszem, hogy tudnék), ezért térjünk is át Jenn Lyons debütáló regényének egy sokkal átfogóbb áttekintésére. Tudjátok rengeteg fantasyt olvastam már, de manapság olyan könnyedén osztogatják ezt a címkét, hogy nehéz meglelni a valódi értékkel rendelkező történeteket. Még nehezebb olyan könyveket találni, amelyek az epikus fantasyk ismérveit követik és fel is tudnak nőni az általuk elvárt feladatokhoz. A Királyok veszte ez utóbbival próbálkozik és bár közel sem nevezhető tökéletesnek, mégis, az utóbbi idők egyik legjobb olvasásélményét jelentette.
Lyons a fantasy műfaj klasszikus elemeit nagyszerűen felhasználva egy rendkívül összetett és komplex új világot hozott létre, amelynek monumentalitását majdhogynem tökéletesen adaptálta a nagyjából 700 oldal könyvébe. Az egyik problémát mégis éppen ez jelenti. Hiába ugyanis a fantasztikus világépítés, Lyons rengeteg ötletet akart egyszerre a könyvébe szuszakolni és a létező összes fordulatot megpróbálta beleépíteni a cselekménybe. Mindez egyrészt biztosította az állandó izgalmat, másrészt viszont olyan szintű megfeszített figyelmet igényelt, amire minden leendő olvasónak javaslom a lélekben történő felkészülést. Majdhogynem az utolsó oldalakig kérdezgettem fennhangon, hogy "Mi van??? Nem értem!"... ugyanis hiába olvastam el többször egy-egy mondatot vagy bekezdést újra, a számos szereplőt, generációkra visszamenő rokonsági kapcsolatokat, testcseréket és ősi, rejtélyes jóslatokat felvonultató káoszban alig bírtam kiigazodni.
Már itt figyelmetekbe is ajánlom a kötet végén található függeléket, ami igen csak hasznos, ha épp már fogalmad sincs, kiről van épp szó vagy gőzöd sincs, hogyan ejtsd ki egy-egy szereplő vagy helyszín nevét. A különböző szavak kiejtése amúgy is érdekes pontja a Királyok vesztének, mert alapvetően minden épeszű szabályszerűséget figyelmen kívül hagy... Személy szerint egy külön lapra jegyzeteltem ki mindent, hogy ne kelljen újra és újra hátra lapoznom.
Bár a világépítés a túlzó részletessége ellenére is teljes mértékig megvett magának, a benne élő karakterek már nem minden esetben győztek meg. Még így, az olvasás után sem vagyok biztos benne, hogy bárkit is sikerült a szívembe zárni, de legfőképp a főszereplőnkkel, Kihrinnel vagyok így. Ennek az önfejű ifjúnak mindig valahogy a rosszabbik oldalát sikerült megmutatnia. A pozitív megnyilvánulásait általában két szóval és fél perc alatt sikerült lerombolnia a gyerekes beszólásaival, a szétszórtságával, a gyakran idegesítő, fejjel a falnak stílusával. Sokszor idegennek hatott a viselkedése, mert egyszerűen több érettséget vártam volna tőle. De beszélhetnék a kétszínű, kegyetlen D'Mon uralkodóház bármelyik tagjáról, a furcsa, sötét és világos elfeket koppintó vanékról is. Valahogy egy-egy, általában negatív tulajdonságukat sikerült mindig kidomborítani és ezért sem sikerült senkit a szívembe zárni. Talán a boszorkány Tyentso karakterében látom így utólag is a legtöbb potenciált, de szívesen várom a ti véleményeiteket is!
Tehát alapvetően rengeteg minden tetszett, mert új volt, izgalmas és lendületes, a negatívumai ellenére is sodort magával és egyszerűen képtelen voltam letenni, amikor a kezeim közé került. A fordulatok sorjáztak és a végkifejlet is igazán monumentális lett. Bízom abban, hogy a folytatás is lesz hasonlóan nagyszerű élményeket rejt majd magában!
Eredeti cím: The Ruin of Kings
Nyelv: magyar
Fordította: Sárpátki Ádám
ISBN: 9789634196457
Eredeti megjelenés: 2019.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 720
Kiadta: Agave Könyvek
Fülszöveg:
Nincs mit tenni, ha hív a végzet…
Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.
Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.
A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.
De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.
Nyereményjáték
A Királyok vesztében sokféle fantasyalak és -lény megjelenik. Minden állomáson találtok egy leírást, a feladatotok az lesz, hogy ez alapján az adott fantasyalak vagy -lény nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A leírás:
"Az alvilágban élő gonosz lények, akiket ha megidéznek, hatalmas rombolást visznek véghez az emberek világában."
a Rafflecopter giveaway
"Az alvilágban élő gonosz lények, akiket ha megidéznek, hatalmas rombolást visznek véghez az emberek világában."
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
04.11 - Spirit Bliss Sárga könyves út
04.14 - Nem félünk a könyvektől - EXTRA
04.17 - Könyv és más
04.20 - Nem félünk a könyvektől
Képek forrása: X X
04.17 - Könyv és más
04.20 - Nem félünk a könyvektől
Képek forrása: X X
>> nemfelunkakonyvektol @ gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése